Kütyük
Interneten eladó voks
Már sok mindent árultak az Ebay-en, nemrég azonban valaki feltette az idei USA-beli elnökválasztásra szóló voksát.
Legutóbb a digitálisan tárolt és elektronikusan megvásárolt dalok eladhatóságát feszegette valaki az Egyesült Államokban, de az Ebay révén akartak már megszabadulni a lezuhant Columbia űrsikló roncsainak egy részétől, atomcsapás-biztos bunkertől, egy skót szigettől, egy (majdnem) komplett amerikai kisvárostól, hogy csak a legérdekesebb aukciókat említsük. Ebbe a táborba iratkozott fel az az amerikai, aki úgy döntött, hogy az idén esedékes elnökválasztáskor arra a jelöltre fog szavazni, akit a szavazatát megvásárló személy szeretne az USA vezetőjének tudni.
Az Ebay-en zajló, s jelenleg még három és fél napig tartó licit 100 dollárról (ez megközelítőleg 22-23 ezer forintnak felel meg) indult, s jelenleg 122,5 dolláron áll. Egy ilyen aukció legitimitása kérdéses, de a licitálást indító amerikai igyekezett elhárítani magáról a felelősséget. Az adott tétel leírásában ugyanis szerepel egy kiegészítés, melyben azt közli az érdeklődőkkel, hogy magát a szavazatot nem lehet megvásárolni, csupán élhet a befolyásolás eszközével a legnagyobb összeget kifizető. Úgy tűnik, hogy ez a csavar egyelőre bevált, hiszen az aukció már lassan harmadik napja tart.
Reméljük, hasonló eset itthoni színekben nem fog jelentkezni…
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/01/06/interneten-elado-voks/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





