2003. december 19-ig jelentkezhettek 12-19 éves diákok és mestereik az Oktopusz Alapítvány és a Coedu Távoktatási Kft. közös szervezésében megrendezésre kerülő Coedu Tudásháló versenyre. Eddig a határidőig 145 csapat, közel 900 diák és felnőtt segítő jelentkezett a megmérettetésre 226 településről határainkon innen és túl. A szervezők meglepetésére az Egyesült Államokból és a környező országokból is nagy számban jelentkeztek csapatok az elektronikus erőpróbára. Összesen 198 iskola diákjai és pedagógusai vágnak bele ebbe a versenybe, érdekesség, hogy 3 olyan csapat is indul, amely tagjainak nem azonos az anyanyelve.
Az idei, immár másodízben zajló verseny 8 kategóriája közül az „egyéb” témakört választották a legtöbben, itt olyan munkák kerülnek kidolgozásra, amelyek semelyik másik kategóriába nem illeszthetők, mint például a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását segítő tananyag, a kriptográfiával foglalkozó munka, vagy akár a DJ oktatóanyag. Nagyon népszerű idén is az informatika kategória, ahol az ebben a versenyben is „slágernek számító” HTML-alapismeretek mellett Linux alatt futó C nyelvű programok bemutatására vállalkozik az egyik csapat. Sokan jelentkeztek továbbá a környezetvédelem és országismeret, valamint az olimpia és szabad művészetek témakörökre. Az idegen nyelveket idén kevesebben választották, végül, a szervezők meglepetésére a csatlakozás évében a legkisebb érdeklődés az európai integráció kategóriát kísérte.
Készül olyan elektronikus tananyag, amely az AIDS veszélyeire és az ellene való védekezés lehetőségeire hívja fel a fiatalok figyelmét, de hiánypótló munka kidolgozására is vállalkoznak csapatok, így például a jövőre médiaismereteket tanulni vágyó diákok a főiskolai tanrendből hiányzó fényképészet tananyagot készítik el elektronikus formában, ´fénnyel festett képek´ címmel.
A regisztrációkor a szervezők a résztvevők informatikai képességeire is rákérdeztek, így kiderült, hogy a versenyzők 90%-a rendelkezik ECDL–szintű ismeretekkel, de vannak a diákok között szép számban Java és Flash programozói ismeretekkel felvértezettek is.
A verseny 2004 májusáig zajlik. A megmérettetésre a nevezés ingyenes volt. A legmagasabb pontszámot elért tananyag kapja a fődíjat, amely egy-egy MP3-as discman a készítő csapat minden tagjának. Ezen felül kategória első díjak és különdíjak kerülnek kiosztásra. A verseny döntőjébe jutott tananyagok ingyenesen hozzáférhetőek lesznek mindenki számára az Interneten keresztül, a verseny honlapján.