Kütyük
Egyre több memória kerül a mobiltelefonokba
Az Intel egy olyan új chiptokozási megoldással rukkolt elő, melynek segítségével minden korábbinál nagyobb kapacitású memóriák kerülhetnek majd a nagy tudású mobiltelefonokba.
Curt Nichols, az Intel flash termékek gyártásával foglalkozó részlegének alelnöke és egyben vezérigazgatója elmondta, hogy a StrataFlash Wireless Memory System névre keresztelt technológia révén a mobiltelefonok gyártó cégek ugyanakkora fizikai méretek mellett kétszer akkora adattároló kapacitású memóriachipeket alkalmazhatnak, mint az eddigiekben. Nichols utalt arra, hogy az új tokozási eljárás lehetővé teszi, hogy egy-egy mobil készülék akár 1 Gb méretű memóriával rendelkezzen.
Ahogy nő a mobiltelefonok tudása, úgy növekszik a bennük alkalmazott memóriák kapacitása. Az elmúlt időkben annak lehettünk tanúi, hogy a mobilok memóriakapacitása kétévente duplázódott, jelen pillanatban pedig már ott tartunk, hogy átlagosan tizenöt havonta nő kétszeresére a mobilok memóriája. Ez elsősorban annak következménye, hogy az újgenerációs mobilok rengeteg szolgáltatással rendelkeznek, ezen szolgáltatások és a hozzájuk tartozó adatok pedig csak úgy falják a szabad memóriát.
Dél-Koreában mobiltelefonok segítségével manapság már televíziós adások rögzítésére is lehetőség van, vagyis kétség sem férhet ahhoz, hogy a mobilokban egyre nagyobb memóriákat kell alkalmazni – mondta a bejelentés kapcsán Nichols, majd hozzátette, hogy a StrataFlash Wireless Memory System memóriachipek tömeggyártása valamikor 2004 első negyedévében fog megkezdődni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/10/15/egyre-tobb-memoria-kerul-a-mobiltelefonokba/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





