Kütyük
Üzenőprogramok: kezdődjék a játék!
Az America Online bejelentette, hogy online játékokat fog integrálni azonnali üzenőkliensébe.
Az AIM 5.5-ös változatában jelenik meg először az online játék lehetősége. A fejlesztők közlése szerint egy új, ˝games˝ gomb révén érhetik majd el a felhasználók a kikapcsolódás eme formáját a szoftverben. A játékok között lesz ingyenesen használható és fizetős is (a tervek szerint először két alkalmazást lehet korlátoktól mentesen használni, melyet a Seven Up üdítőitalt készítő vállalat szponzorál). Az alkalmazások létrehozására az AOL a redmondi székhellyel rendelkező WildTangenttel kötött megállapodást.
Nem az AIM lesz az első az azonnali üzenőprogramok (IM) körében, mely lehetőséget kínál online játékra. Az AOL egyik legnagyobb riválisa, a Microsoft már júniusban megjelentette saját IM-jének, az MSN Messengernek egy olyan bétaváltozatát, mely ingyenes játékok használatát kínálja. Bizonyos szempontból már a Yahoo is lépett ebben az irányban, hiszen a cég Messengere rendelkezik egy úgynevezett IMVironments funkcióval, aminek révén a felhasználók csevegőablakukat szabhatják testre hirdetők által szponzorált grafikákkal. Ezek között kisebb játékok is megtalálhatók.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/09/26/uzenoprogramok-kezdodjek-a-jatek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





