Kütyük
Láthatáron a platina alapú, üzemanyagcellás mobilok
A platinát tartalmazó mobiltelefonok várhatóan már a jövő évben meg fognak jelenni a piacon, ugyanis Japán vezető mobiltelefonos szolgáltatója, az NTT DoCoMo bejelentette, hogy 2004-ben megkezdi azon első harmadik generációs mobil készülékek forgalmazását, melyek áramellátásáról már nem hagyományos akkumulátorok, hanem platina alapú üzemanyagcellák fognak gondoskodni.
A PEM (Proton Exchange Membrane) üzemanyagcellákban az elektromos vezetőképesség növelésére használnak platinát, mely anyag egymaga kiteheti egy-egy ilyen cella gyártási költségének mintegy 10-20 százalékát.
Mivel az üzemanyagcellák mind az elektronikai, mind az gépjármű iparban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, egyes előrejelzések szerint néhány éven belül jelentősen megnő majd az igény a platina, mint alapanyag iránt. A platina világpiacot jelenleg Dél-Afrika és Oroszország uralja, mely országok hosszú távon egyre komolyabb bevételi forrásokra számíthatnak a platina kapcsán.
Az NTT DoCoMo valamikor a jövő esztendőben kezdi meg első üzemanyagcellás, harmadik generációs mobiltelefonjai forgalmazását. Ezen készülékekről jelen pillanatban mindössze annyit lehet tudni, hogy a Toshiba, illetve az NEC mérnökei dolgoznak a fejlesztésükön.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/08/05/lathataron-a-platina-alapu-uzemanyagcellas-mobilok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





