Kütyük
Online zeneletöltés – Jennifer Lopez és Michael Jackson az Interneten
A Sony által szárnyai alatt alkotó zenészek legnépszerűbbjei már az Internetről is letölthetők – a kiadó áldásával.
A Sony Music az utolsó azon nagy kiadóknak, akik meghajolni látszanak a trendek előtt. A Sony ugyanis lehetővé tette, hogy legnépszerűbb énekeseinek dalai online is megvásárolhatók legyenek Európában. Illetve Nagy Britanniában, mert a kiadó egyelőre nem járult hozzá, hogy a szigetország lakosain kívül más is éljen a lehetőséggel.
Az OD2 biztosítja a technológiát a Sony számára. A cég képviselői elmondták: már folynak a tárgyalások a kiadóval, hogy a kontinens más országaiban is használható legyen a szolgáltatás. Egyébként az OD2 egy tucat website-nak biztosítja az infrastruktúrát zeneletöltés céljából – ez az egyetlen cég Európában, amelyik mind az öt nagy kiadó licencjogaival rendelkezik (emellett pedig számos független zenész is felkereste már őket). A Sony révén már több mint 200 ezer dal felett rendelkezik az OD2.
Észak-Amerikában jelenleg egy rakétastarttal az Apple vezeti a fizetős zeneletöltő szolgáltatások listáját, s Európában is árnyaltabbá válhat a kép, ha megjelenik – valamikor az év végén vagy a következő év elején.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/06/16/online-zeneletoltes-jennifer-lopez-es-michael-jackson-az-interneten/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





