Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vodafone: hamarosan itt a Sharp GX20!

Kütyük

Vodafone: hamarosan itt a Sharp GX20!

A mai napon megrendezett Vodafone sajtótájékoztató díszvendége nem más volt, mint a Sharp GX10-es mobiltelefon alapos továbbfejlesztésen átesett utódja, a Sharp GX20.

Nem sokon múlt, hogy a GX20 lekésse a rendezvényt, ugyanis gazdája, a Vodafone egyik vezetője utazásakor a taxiban felejtette a kis készüléket. Kár lett volna, ha az országban jelen pillanatban mindössze két példányban létező telefon a taxiban maradt volna, így ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a becsületes megtalálónak, aki azonnal visszajuttatta a készüléket tulajdonosához.

Az egyelőre csak prototípusként létező GX20-as készüléket lényegében minden egyes porcikáját illetően továbbfejlesztették a mérnökök. Itt van például a külső STN (Super Twisted Nematic) kijelző, mely 80×60 pixeles felbontással, valamint 16 bites színmélységgel rendelkezik, de ami még ennél is sokkal érdekesebb, az a belső, vagyis fő kijelző. Ez a 2,4 colos képátlóval rendelkező CG-Silicon kijelző 240×320 pixeles felbontású, és kisebb társához hasonlóan 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes. Nos véleményem szerint a kijelző minőségét tekintve mindeddig első helyet birtokló Samsung V200 trónfosztóra talált, ugyanis a Sharp GX20 kijelzője egyszerűen páratlan felbontással és színhűséggel rendelkezik. Erre csak annyit tudok mondani, hogy ezt mindenkinek látnia kell!

A Vodafone hazai kínálatában várhatóan idén júliusban felbukkanó háromsávos készülék újdonság 350 ezer pixel felbontású digitális fényképezőgéppel van felvértezve, melynek segítségével maximum 640×480 pixel felbontású képek készíthetők. A kamerával a mai trendnek megfelelően mozgóképeket is lehet rögzíteni, viszont az LCD-n megjelenő kép sajnos mind fényképező, mind kamera üzemmódban alapos késéssel követi a valós történéseket, de remélhetőleg ez annak tudható be, hogy a készülék még csak prototípusként létezik. A memóriakártyákkal bővíthető Sharp GX20 95x49x25 milliméteres méretekkel rendelkezik, tömege pedig 105 gramm.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés