Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre kelendőbbek a dél-koreai mobiltelefonok

Kütyük

Egyre kelendőbbek a dél-koreai mobiltelefonok

Egy szöuli lap, a The Electronic Times a napokban arról tudósított, hogy a dél-koreai mobiltelefon gyártó cégek az idei év első negyedévében átlagosan 80-90 százalékkal több mobil készüléket hoztak forgalomba, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Szakértők szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy Indiában és az egyéb fejlődő országokban az idei év első hónapjaiban minden korábbinál nagyobb kereslet mutatkozott a Dél-Koreában gyártott mobiltelefonok iránt. Az elemzők ezzel együtt arra figyelmeztetnek, hogy a dél-koreai gyártók árrése az említett időszakban két-három százalékponttal csökkent, ami elsősorban az eladott készülékek átlagár csökkenésének tudható be.

A Samsung Electronics az idei év első negyedévében nem kevesebb mint 13 millió darab mobiltelefont szállított le, ami 2002 első negyedévéhez képest mintegy 90 százalékos növekedést jelent. Érdekesség, hogy míg a hazai (dél-koreai) piacon 800 ezer darabbal kevesebb Samsung mobilt adtak el az említett időszakban, addig a cég több mint 5 millióval több mobiltelefont exportált külföldre. A Samsung mobiltelefonok óriási népszerűségnek örvendenek többek közt Indiában, valamint számos más európai, illetve amerikai országban. A dél-koreai gyártó azt tervezi, hogy az idei év folyamán legalább 52 millió készüléket hoz forgalomba, és ezzel 12 százalék körüli piaci részesedésre tesz szert.

Dél-Korea második legnagyobb mobiltelefon gyártó cége, az LG Electronics az idei év első három hónapjában közel 80 százalékkal több mobilt adott el, mint a tavalyi év hasonló időszakában, a helyi piacon ugyancsak meghatározó szerepet játszó Pantech Group pedig több mint 85 százalékkal növelte eladásait.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés