Kütyük
Gyorsan szétkapkodták az NTT DoCoMo legújabb 3G készülékeit
Japán vezető mobiltelefonos szolgáltató cége, az NTT DoCoMo nem tud annyit leszállítani legújabb harmadik generációs FOMA mobiltelefonjából, mint amennyire a vásárlók részéről kereslet mutatkozna.
A Panasonic termékek gyártásával és forgalmazásával Matsushita Electric Industrial múlt héten debütált P2102V típusjelzésű vadonatúj mobiltelefonja a Nihon Keizai Shimbun című japán lap értesülései szerint olyan sikeresen mutatkozott be a japán piacon, hogy sok kereskedésben már az első napon elkapkodták a belőle felhalmozott készleteket.
Az NTT DoCoMo harmadik generációs FOMA szolgáltatásaira optimalizált Matsushita P2102V alig néhány napja, az elmúlt hét szombatján mutatkozott be a szigetország piacán, és lényegében azonnal hiánycikk lett belőle. Ez egyrészt a készülék nagy sikerének köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a gyártó óvatosságból, vagy esetleg más megfontolásból az első körben mindössze 8-10 ezer darab készüléket szórt szét a kereskedések között. A gyártó szerint egy feltöltéssel akár 250 órán keresztül is rendelkezésre álló P2102V sikerében egyébként fontos szerepet játszik a roppant kedvező ár, ugyanis a Matsushita ezen újdonságáért mindössze 30 ezer jent, vagyis megközelítőleg 58 ezer forintot kell fizetniük a vásárlóknak.
Az NTT DoCoMo 2001 októberében indította be harmadik generációs FOMA szolgáltatását, mely a kezdeti időkben komoly nehézségekkel küszködött, ugyanis a szolgáltatás eleinte drága és megbízhatatlan volt, ráadásul akkoriban még roppant kevés FOMA kompatibilis mobiltelefon volt forgalomban. A FOMA-val kapcsolatos bonyodalmak azóta nagyrészt rendeződtek, és az immár sikeres szolgáltatás jelenleg több mint 190 ezer előfizetőt tudhat magáénak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/03/19/gyorsan-szetkapkodtak-az-ntt-docomo-legujabb-3g-keszulekeit/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





