Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komplett lakóközösségek az Interneten – támogatás az új teleházaknak

Kütyük

Komplett lakóközösségek az Interneten – támogatás az új teleházaknak

Még több teleház létesítése, a számítógép-ellátottság növelése és a hazai reklámpiac folyamatos bővülése várható az elkövetkező években.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium idén 150 millió forinttal támogatja új teleházak létrejöttét a tervek szerint – mondta Csepeli György, az IHM politikai államtitkára. Az államtitkár hozzátette: az országban jelenleg 550 teleház van, az év végére pedig további 400 új kiépítését szeretnék elérni. Ezekkel, valamint a kisebbségi önkormányzatok és az egyházak hozzáférésével együtt a szélessávú közösségi Internet-végpontok száma eléri hazánkban a kétezret.

Majsai Sándor Gábor, az Oktatási Minisztérium informatikai miniszteri biztosa elmondta: a jelenlegi intézményi 45 százalékos és a lakossági 8 százalékos személyi számítógép-ellátottság 10 év múlva 90, illetve a 45 százalékra emelkedjen, amennyiben megfelelően kihasználják az állami és az EU-s támogatásokat.

Kürti István, a Sanoma Budapest Kiadó kereskedelmi igazgatója kiemelte, hogy az internetes reklámkiadások 2002-ben mindössze egymilliárd forintot tettek ki a teljes magyarországi, 124,6 milliárd forintos reklámköltésből. Ugyan 400 millió forinttal több ez az összeg, mint a két évvel korábbi, ám még mindig elmarad a lehetőségektől. Ennek több oka is van: elsősorban az, hogy az on-line hirdetés létjogosultságáról és hasznáról újra és újra meg kell győzni a hirdetőket, másodsorban a 300-5.000 forint közötti elérési árakat a piac még mindig magasnak találja.

Kürti véleménye szerint az internetes reklámköltés növekedési üteme optimista becslések szerint is legfeljebb 20 százalék lehet. Az on-line reklámpiac legnagyobb hirdetői az autóértékesítők, a bankok és az információtechnológiai cégek. Pedig a célcsoport igen kedvező a reklámozók szempontjából: az internetezők 56 százaléka férfi, 44 százaléka nő, jellemzően az átlagosnál magasabb jövedelműek, illetve beosztásúak, általában szellemi foglalkozásúak, 30-34 évesek, illetve ennél fiatalabbak, Budapesten vagy a megyeszékhelyeken élnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés