Kütyük
Tajvani „Vertu” telefon?
A tajvani BenQ telefongyártó bejelentette az M770GT modelljét, mely az első tajvani készülék, ami titánium borítást kapott.
Az M770GT, mely az utolsó a cég kétnormás szériájából, egyedülálló módon titánium-ötvözet borítást kapott. Támogatja a polifonikus csengőhangokat, inverz LCD-vel rendelkezik (fekete alapon fehéren rajzol), és persze GRPS és WAP kompatíbilis.
Chris Liang a BenQ-től elmondta, hogy „A mobiltelefonok már jó ideje az emberek státuszát és mobilitását jelképezik. Ez a telefont kecsesre és elegánsra készítettük. A készülék természetesen annak a rétegnek készült, akik minőségi és megbízható terméket keresnek a piacon. Az M770GT a BenQ történetében mérföldkőnek számít, hiszen eddig még soha nem készítettünk ehhez hasonló darabot”.
A titánium ötvözet már régóta arról híres, hogy keményebb, mint az acél, és olyan könnyű, mint az alumínium. A titániumot leginkább a (űr)repülőgépekkel lehet összekapcsolni. A BenQ az első olyan tajvani cég, aki egy ilyen anyaggal borított telefonnal állt elő. S hogy ne bízzon semmit a véletlenre, több mint egy évig kutatta, hogy hogyan lehet minél tökéletesebben felhasználni ezt a speciális ötvözetet.
Irwin Chen a BenQ-től hozzátette, hogy „A BenQ a legnagyobb kutatóbázissal rendelkező cég a hazai piacon. Reményeink szerint a közeljövőben olyan felsőkategóriás telefonokkal tudunk majd előállni, melyeknek a belseje a legkorszerűbb technológiákat ötvözi, a külseje pedig a modern kor jegyeit hordozza majd. Az M770GT úgy vélem mindkét igényt kielégíti. Terveink szerint ezzel a modellel be tudunk majd törni a nemzetközi piacra is”.
Az M770GT megjelenésének várható ideje késő január. Hogy Európában mikor lesz kapható, vagy hogy eljut-e egyáltalán, még nem lehet tudni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/01/23/tajvani-vertu-telefon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





