Kütyük
Napster: MP3 helyett pornó?
A Napster (míg be nem záratták) a legkedveltebb MP3-cserélő szoftver volt. Csütörtökön azonban érkezett egy vételi ajánlat a cég részére egy felnőtt anyagokat publikáló spanyol cégtől…
A Private Media Group (PMG) nevű spanyol cég csütörtökön felkínálta 1 milliónyi részvényét (körülbelül 2,4 millió dolláros értékben) a Napster megvásárlására. Ezzel szeretnék megszerezni mind a márkanevet, mind az internetes címet, a Napster.com-ot.
Többnyire dalok és videók cserélésére használják a peer to peer hálózatokat, a PMG azonban ennek révén szeretné kiterjeszteni a pornográf anyagok terjedését, felhasználva az elosztott rendszerű hálózatok előnyeit. A spanyol cég szóvivője szerint így milliók számára válhatnának elérhetővé (ingyenesen) az erotikus tartalmak, míg egy (meg nem határozott) díjért cserébe prémiumszolgáltatásokat is nyújtatnának.
Ehhez minden valószínűség szerint tudnák is biztosítani a hátteret, hiszen a PMG rendelkezik a világ egyik legnagyobb, ilyen típus adatbázisával, illetve ezen anyagok szerzői jogával. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a Napster még meglevő munkatársai, ugyanis ez ügyben egyelőre nem sikerült elérni az érintetteket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/09/13/napster-mp3-helyett-porno/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





