Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lista Norbi ellenfeleiről

Garázs

Lista Norbi ellenfeleiről

Megvan a WTCC 2011-es nevezési listája bajnokokkal, Michelisszel.

Michelisz Norbert, a Zengő Dension Team 26 éves magyar versenyzője a 2010-es kétliteres, dízel, elölkaparós Seatot az új szabályok szerint épülő benzines, 1.6-os turbómotoros, hátsókerekes BMW-re cserélve vesz részt az idei túraautó-világbajnoki sorozatban (WTCC). A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nevezési listája alapján 16 ország 21 pilótáját jelölték csapataik, közülük a legesélyesebb nyilván a címvédő Yvan Muller a gyári Chevrolet Cruze-zal.

A nagy hiányzók a háromszoros legjobb brit Priaulx és a brazil Farfus, ők a márka gyári kivonulása okán más BMW-melót kaptak: GT2-es M3-ast fognak vezetni a nemzetközi Le Mans-kupában. Muller (2008, Seat és 2010, Chevrolet) és Tarquini (2009, Seat) révén azért maradt világbajnok a mezőnyben.

Az alábbi táblázatban azért szerepel 22 név, mert Bueno lehet, hogy csak a brazil nyitányon színesíti a társulatot – később kiderül, lesz-e számára folytatás. Michelisz ugye meg pl. csak áprilisban, a belgiumi Zolderben debütál a bajor márkával. A sorozat szervezői elégedetten nyilatkoztak a felhozatalról, hiszen tavaly csupán 19-en gyülekeztek a curitibai rajtrácson. Üde színfolt a sok-sok Chevrolet, BMW, Seat mellett a teljes szezont futó Volvo.

1 Yvan Muller (francia) Chevrolet Chevrolet Cruze 1.6T
2 Robert Huff (brit) Chevrolet Chevrolet Cruze 1.6T
3 Gabriele Tarquini (olasz) Lukoil-Sunred Seat León 2.0 TDI
4 Aleksei Dudukalo (orosz) Lukoil-Sunred Seat León 2.0 TDI
5 Michelisz Norbert (magyar) Zengő Dension Team BMW 320 TC
6 Carlos Bueno (brazil) Chevrolet Chevrolet Cruze 1.6T
7 Fredy Barth (svájci) Seat Swiss Racing by Sunred  Seat León 2.0 TDI
8 Alain Menu (svájci) Chevrolet Chevrolet Cruze 1.6T
9 Darryl O Young (hongkongi) bamboo-engineering Chevrolet Lacetti
10 Taniguchi Yukinori (japán) bamboo-engineering Chevrolet Lacetti
11 Kristian Poulsen (dán) Liqui Moly Team Engstler BMW 320 TC
12 Franz Engstler (német) Liqui Moly Team Engstler BMW 320 TC
14 Marchy Lee Ying Kin (hongkongi)  Deteam KK Motorsport BMW 320 TC
15 Tom Coronel (holland) Roal Motorsport BMW 320 TC
17 Michel Nykjaer (dán) Sunred Seat León 2.0 TDI
18 Tiago Monteiro (portugál) Sunred Seat León 2.0 TDI
20 Javier Villa García (spanyol) Proteam Racing BMW 320 TC
21 Fabio Fabiani (olasz) Proteam Racing BMW 320si
25 Mehdi Bennani (marokkói) Proteam Racing BMW 320 TC
30 Robert Dahlgren (svéd) Polestar Volvo Volvo C30
35 Urs Sonderegger (svájci) Wiechers-Sport BMW 320 TC
74 Pepe Oriola (spanyol) Sunred Seat León 2.0 TDI



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés