Connect with us

Hirdetés

technokrata

91 tonnányi újrahasznosított elektronikai hulladék

unisys

E-Környezetvédelem

91 tonnányi újrahasznosított elektronikai hulladék

91 tonnányi újrahasznosított elektronikai hulladék

Mit tehet egy globális IT-cég a környezetért?

Így teljesített a Unisys a fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalás terén

A Magyarországon mintegy 800 főt foglalkoztató Unisys közzétette a vállalat 2022-es fenntarthatósági jelentését, amely bemutatja a vállalat elmúlt évben elért eredményeit a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) célok megvalósítása terén.

„Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaink teljesítésében elértünk, és arra is, hogy mindezt egy egyre sokszínűbb csapat részeként teljesítettük, miközben látjuk azt is, hogy még sok területen van tennivalónk”

mondta el Peter Altabef, az Unisys elnök-vezérigazgatója.

“Első hasonló jelentésünk 1994-es közzététele óta számos olyan áttörést értünk el, amiből az ügyfeleink és a munkavállalóink egyaránt profitáltak, és ez alól az idei év sem volt kivétel.”

Kibocsátáscsökkentés és újrahasznosítás

A Unisys 2022-ben új klímavédelmi célrendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy 2030-ra elérje a nettó zéró kibocsátást mind a közvetlen, mind a közvetett emissziók tekintetében. A vállalat rögtön túlteljesítette saját céljait: már ugyanebben az évben – öt évvel a tervezett határidő előtt – teljesítette a 2026-ra kitűzött célt, hogy 75%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok (ÜHG) szén-dioxid-egyenértékben (CO2e) mért közvetlen és közvetett kibocsátását. A Unisys tovább dolgozik azon, hogy egyéni és vállalati szinten is mérsékelje emisszióit, és üzleti prioritássá tegye az éghajlat védelmét.

A legfontosabb eredmények közé tartoznak:

  • Az üzleti célú repülésből származó kibocsátás 19%-os és a gépkocsihasználatból fakadó emisszió 57%-os csökkentése 2019 óta.
  • Az energiafogyasztás 38%-os csökkentése 2019 és 2022 között globálisan.
  • Az ingatlanok karbonlábnyomának 16%-os csökkentése az elmúlt négy évben.
  • Közel 91 ezer kilogramm leselejtezett elektronikai eszköz összegyűjtése partnerekkel közösen történő újrahasznosítása 2022 folyamán.

Sokszínűség, odafigyelés a munkavállalókra

A 2022-es fenntarthatósági jelentés kiemeli a szervezet sokszínűség, egyenlőség és befogadás iránti elkötelezettségét. Az előrelépés egyik területe a nők arányának növekedése mind a munkaerőben, mind a vezetői pozíciókban, aminek köszönhetően globálisan a vezetői pozíciókban a nők aránya 2022-ben elérte a 43%-ot, szemben a 2021-es 38%-kal, míg a 12 tagú igazgatótanácsban 4 nő dolgozott. 2022-ben az Unisys sokszínűségi képzést indított a munkatársaknak, és minden felsővezető részt vesz a vállalat “Befogadó vezetés” workshopján, amely segít nekik megérteni és mérsékelni a tudat alatti előítéleteket.

A 2022-es év legfontosabb sikerei közé tartoznak:

  • A visszajelzések alapján az alkalmazottak 80%-a jól érzi magát a munkahelyén.
  • A megkérdezett munkatársak 77%-a világszerte úgy vélte, hogy az Unisysnál mindenkinek, származástól függetlenül, egyenlő esélye van arra, hogy sikeres legyen a vállalatnál.
  • A dolgozók 70%-ának pozitív tapasztalatai vannak a cég sokszínűségi erőfeszítéseiről.
  • A munkatársak 70%-a saját bevallása szerint erősen kötődik munkahelyéhez.

A jelentés kitér arra, hogy a Unisys tovább bővítené kapcsolatait a hasonló elveket képviselő beszállítókkal és partnerekkel, egyúttal felkérte 6000 cégből álló beszállítói hálózatát, hogy csatlakozzanak a Unisys Üzleti Partnerek Üzleti Magatartási Kódexében vázolt értékekhez.

A teljes jelentés letölthető innen.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés