Connect with us

technokrata

A Telenor hamarosan elkezdi lekapcsolni a 3G-t

telenor

Digitalizáció

A Telenor hamarosan elkezdi lekapcsolni a 3G-t

A Telenor hamarosan elkezdi lekapcsolni a 3G-t

A cég egyelőre az ügyfelek értesítésére koncentrál, ám jövő nyártól a lekapcsolást is elkezdik.

Nem egészen egy év múlva, jövő júniusban megkezdi a 3G-s hálózat nagyobb területeket érintő lekapcsolását, illetve az ezzel kapcsolatos re-farming folyamatot – a felszabaduló spektrum átcsoportosítását modernebb technológiákra – a Telenor Magyarország – írta meg a HWSW. Az informatikai magazin szerint az operátor egyelőre a potenciális ügyfelek értesítésére fókuszál, aminek célja, hogy a lekapcsolásig hátralévő időben több előfizetőt is áttereljenek a modernebb technológiákra.

A Telenor közleményében hangsúlyozta azt is, hogy a lekapcsolás – a Telekomnál már korábban megkezdett folyamathoz hasonlóan – nem egyik napról a másikra történik majd:

a 3G kivezetése szakaszosan fog történni, elsőként nem lakott területeken, majd olyan kisebb településeken, ahol a 3G használata is csekélyebb. Az érintett ügyfeleinket minden esetben direktben értesítjük a technológiaváltásról és az ezzel kapcsolatos lehetőségeikről. Az ügyféltájékoztatás részeként az első értesítés 3 hónappal az adott területen a 3G kivezetése előtt történik, majd a kivezetést megelőző napokban ismételt értesítést küldünk az érintett ügyfeleknek”

– írták.

HWSW szerint az alapszolgáltatások a 3G-s hálózat lekapcsolását követően is használhatók maradnak a 2G/3G-képes eszközökön.

A Magyar Telekomnál tavaly kezdték el a 3G-s hálózata nagyobb volumenű lekapcsolását, a cég azóta fokozatosan, több cellát érintően vezeti ki a technológiát. Legközelebb októberben csökken majd a 3G-s szolgáltatási terület nagysága, akkor 1,3 százalékkal.

Az informatikai lap a Vodafone Magyarország szempontjából is érdeklődött volna, hol tart a folyamat, de vállalat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz irányította őket.

Forrás: HVG

További Digitalizáció

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu