Connect with us

technokrata

Egyre komolyabb összegű áruhitelekkel adósodunk el

E-gazdaság

Egyre komolyabb összegű áruhitelekkel adósodunk el

Egyre komolyabb összegű áruhitelekkel adósodunk el

Soha még ilyen erős féléve nem volt az áruhitelezésnek, mint 2024-ben. A csúcsdöntést a labdarúgó EB is segítette, és a nyári hónapok további sikerét hozhatta a párizsi olimpia is.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a kiváló eredményhez szükség volt az elmúlt hónapokban megugró áraknak is.

Bár a foci EB nem hozott sikereket a magyar válogatottnak, ám az áruhitelező pénzintézeteknek minden idők legjobb nyári hónapját hozta a németországi esemény: a júniusban folyósított 3,82 milliárd forintnyi áruhitel minden idők hetedik legmagasabb összegét jelenti, ennél komolyabb összeget csak a karácsonyi bevásárlás időszakában, november-decemberben vettek fel a polgárok az elmúlt években. 

Az áruhitelezésben érintett pénzintézetek éves szinten 16 százalékkal több áruhitelt nyújtottak ügyfeleiknek, mint egy évvel korábban, emlékeztetett – Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője. A szakember szerint arra sem volt még példa, hogy a második negyedévben a 10, az év első hat hónapjában pedig a 20 milliárd forintot meghaladja a családok által felvett áruhitelek összege. A növekedés mind negyed-, mind féléves összevetésben 18 százalékos volt.

Az infláció is segíti a csúcsdöntést

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor az áruhitelezést nem csak a kereslet, hanem az infláció is emeli. Az átlagos áruhitel szerződés összege idén júniusban 267 000 forint volt, ennél magasabb összeget a hazai áruhitelezés történetében egyetlen egyszer folyósítottak a bankok ügyfeleiknek. Tehát akik úgy döntenek, hogy a szükséges háztartási eszközt, műszaki cikket áruhitelből szerzik be, szemmel láthatóan egyre komolyabb összegű árcédulákkal találkoznak. 

Gergely Péter emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt, 2021 júniusában az átlagos áruhitel-összeg 211 000 forint volt, öt évvel ezelőtt, 2019 júniusában pedig mindössze 159 000 forintról szólt egy átlagos áruhitel szerződés. Mindazonáltal az áruhitelek iránti kereslet növekedését az ügyfélszám is visszajelzi. Idén júniusban több mint 14 300 áruhitel szerződés köttetett, ami 4,3 százalékos növekedést jelent az előző évi, 2023 júniusi adatokhoz képest. Az év első hat hónapjában ennél is jelentősebb növekedést produkált a piac: abszolút csúcsot jelentő, közel 79 000 szerződést kötöttek a bankok és az ügyfelek, ami 10,6% százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hónapokban még tovább erősödhet az áruhitel piac. A nyár végén amúgy is általában emelkedő keresletet generál az, hogy sokan ilyenkor vásárolják meg az őszi iskolakezdéshez szükséges műszaki cikkeket vagy bútorokat a diákok számára. Idén ráadásul a nyári olimpia (és a sikeres magyar szereplés) extra keresletet hozhatott a július-augusztusi értékesítésben.  

Mélyben a kamatok

A következő hónapokban pedig – emlékeztet Gergely Péter – az áruhitelezésben számottevő többletkeresletet generálhat, hogy ez a termék volt az, ahol a legkomolyabb mértékben csökkent a kihelyezett kölcsönök kamata. A legalább 12 hónapos törlesztésű kölcsönök esetén a teljes hitelteher (teljes hiteldíj-mutató, THM) a 2023 februári 18,93%-ról több mint 450 bázisponttal, 14,39 százalékra csökkent, azok az ügyfelek pedig, akik 12 hónapnál rövidebb törlesztést vállaltak, ennél még alacsonyabb átlagos hitelköltség mellett jutottak áruhitelhez. Az áruhitelek Magyar Nemzeti Bank által kimutatott átlagkamata számottevően alacsonyabb, mint a személyi hiteleké – ebben Gergely Péter szerint persze szerepe van annak, hogy a piacon szinte folyamatosan elérhető bizonyos kereskedelmi láncoknál a 0 százalékos THM-mel bíró akciós áruhitel.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés