Connect with us

Hirdetés

technokrata

Index CDF kereskedés: hogyan kezdj neki?

cfd kereskedés

E-gazdaság

Index CDF kereskedés: hogyan kezdj neki?

Index CDF kereskedés: hogyan kezdj neki?

A CDF kereskedés, vagyis a contract for difference kereskedés gyakori kereskedési forma a pénzügyi ágazaton belül, a vevő és az eladó között létrejövő szerződésen alapszik. Ebben a szerződésben az szerepel, hogy a vevőnek ki kell fizetnie az eladónak az eszköz aktuális értéke és a szerződés időpontjában érvényes értéke közötti különbözetet. Egy olyan tranzakció tehát, ahol a felek a szóban forgó eszköz (pl. részvények) árának változása alapján egyeznek meg a pénzcserében, nem maga az eszköz a csere tárgya.

Az index CDF kereskedés esetében tőzsdei indexekkel lehet kereskedni. A CDF-ek segítségével úgy lehet kereskedni a tőzsdén indexekkel, hogy nem vásárolja meg a vevő az eszközt. Előnye, hogy időt takarítanak meg a hagyományos piacokhoz képest, mivel lehetőséget adnak az azonnali kereskedésre. Ez a tőkeáttétel növeli a vásárlóerőt, amivel növekedhet a potenciális nyereség, de egyben a potenciális veszteségnek való kitettség is. További előny, hogy sok CDF kereskedési platform kínál hozzáférést a világ összes nagyobb piacához, így éjjel-nappal lehet kereskedni a világ számos piacán. Nincsenek továbbá shortolásra vonatkozó szabályok, a CDF eszközöket bármikor lehet shortolni külön költségek nélkül, mivel a kereskedő nem tulajdonosa az adott eszköznek. Előny továbbá az is, hogy a CDF kereskedésénél nincs napi kereskedési követelmény, más piacokkal szemben.

Az index CDF kereskedés hátránya, hogy gyorsan mozog és szoros megfigyelést, sok időt és energiát igényelhet. A CDF kereskedés rizikós lehet, mivel a már korábban is említett tőkeáttételi kockázatok nagyobb profithoz vezethetnek, de ezzel együtt nagyobb veszteséghez is. A CFD kereskedés ezen felül sok helyen nincs szigorúan szabályozva, ezért is nagyon fontos, hogy megbízható brókert válasszanak a kereskedők.

A pénzpiac sokszor tele van meglepetésekkel, idén például a Dogecoin hirtelen fellendülése bolygatta fel a pénzügy világát. Nem mindenkinek való a valutával való kereskedés, de azoknak kiváló választás lehet, akik naprakészek a pénzügyekkel kapcsolatban és hajlandóak időt fektetni a kereskedésre.

Melyik platformot érdemes választani?

Az index CDF kereskedésnél több online platform közül válogathatunk, ahol belevághatunk.  Jó választás lehet az Admiral Markets, ami garantáltan szabályozott, negatív egyenleg elleni védelmi irányelvek védik, ingyenes piaci elemzéseket kínál a Dow Jones-tól, nem korlátozza le a kereskedési stratégiákat és stílusokat, és a megbízások 90%-át 150 ezredmásodpercen belül teljesíti. Jó választás lehet az eToro, a Plus500 vagy az Interactive Brokers is. Az eToro előnye, hogy van kereskedés-másoló (copy-trading) funkciója, amivel követni lehet más, tapasztalt kereskedők tranzakcióit. A Plus500 rizikómenedzsment eszközökkel kecsegtet, míg az Interactive Brokers előnye, hogy sok analitikai eszközt bocsát a felhasználók rendelkezésére. A legtöbb platformon ingyenesen bele lehet vágni a kereskedésbe. Mindenképp érdemes figyelembe venni a platform kiválasztásánál a megbízhatóságot, csakis ellenőrzött, megbízható oldalon kereskedj. A felsorolt platformok jó választások ebből a szempontból is.

Tippek a CDF kereskedéshez

Ha kiválasztottad a számodra legmegfelelőbb platformot, a következő lépés a kereskedési stratégia kiválasztása, és kereskedésre való felkészülés.

Sok mindent tehetsz annak érdekében, hogy sikeresek légy a CDF kereskedésben. Fontos, hogy csak olyan pénzzel vágj bele a kereskedésbe, ami nem probléma, ha hiányzik a havi költségvetésből. Érdemes demó számlán gyakorolni, mielőtt élesben belevágnál, hogy kockázatmentesen tudd kipróbálni az index CDF kereskedést.

Mielőtt belevágnál a kereskedésbe, érdemes lehet átgondolni, hogy milyen stratégiát fogsz követni. Milyen helyzetekben akarod zárni a pozíciódat? Készülj fel a legjobb és legrosszabb eshetőségekre is. Vedd figyelembe a befektetési teljesítmények lehetséges forgatókönyveit: mi történne, ha emelkedne vagy csökkenne az alapár tíz, húsz, ötven százalékkal? Gondold át, hogy mekkora veszteséget vagy hajlandó elviselni, és mekkora profitot vársz el.

A CDF kereskedésnél az is nagyon fontos, hogy naprakészek legyünk a piac történéseivel kapcsolatban. Érdemes figyelni a piac ingadozásait, például az árfolyamváltozásokkal kapcsolatos híreket és trendeket. A kereskedés során a gazdasági adatok nyomon követése hatalmas előnyt nyújthat, és a kereskedési siker szempontjából kulcsfontosságú lehet, ha lépést tudsz tartani a piaci eseményekkel és előre látod, hogy mi az, ami felpörgetheti vagy lelassíthatja az ármozgásokat. Ehhez hozzátartozik az is, hogy érdemes minél többet tanulni a piacról és annak működéséről.

Összefoglalva tehát az index CDF kereskedés jó módszer lehet a kereskedésre, de mindenképp győződj meg róla, hogy megbízható platformot választasz. Érdemes ezen felül tájékozódni a piac aktuális eseményeiről, átgondolni előre a stratégiádat, csak akkora összeggel belevágni, ami nem fog hiányozni a költségvetésedből, és először demó számlával kipróbálni. Jó kereskedést!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés