Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezen a listán sok cég szeretne rajta lenni

E-gazdaság

Ezen a listán sok cég szeretne rajta lenni

Ismét a világ legetikusabb vállalatai közt a Xerox.

Az etikus üzleti folyamatok mellett kiálló és azok elterjedését elősegítő Ethisphere Institute 2016-ban is a világ legetikusabb vállalatai közé sorolta a Xerox-ot. A cég ezt a kitüntetést megalapítása óta, azaz immár tíz esztendeje folyamatosan elnyeri köszönhetően annak, hogy elkötelezett az etikus üzleti magatartás gyakorlásában.

A Világ Legetikusabb Cége (The World’s Most Ethical Company) értékelés a rangos Ethisphere Institute etikai hányados (EQ) besorolásán alapszik, amely hosszú évek kutatásainak, szakértői munkájának eredményeként született meg.  Az EQ meghatározása objektív, egységes, szabványosított szempontrendszer szerint zajlik, és számos területre kiterjed.

business

A felmérés elkészítése során a vállaltirányítás, a kockázatok, a fenntarthatóság, a vállalati működés és az etika vonatkozásában is megvizsgálják a cégeket. Az összpontszám öt fő kategória eredményei mentén áll össze.  Ezek az etika és megfelelősségi program (35%), a társadalmi szerepvállalás és felelősségvállalás (20%), a vállalati kultúra (20%), a vállalatvezetés (15%) illetve az irányítás, innováció, és reputáció (10%).

Az Ethisphere Institute által felállított szempontrendszernek való megfelelés versenyelőnyt is jelent. Azt demonstrálja, hogy az adott vállalat milyen példát mutat a társadalmi szerepvállalás, a tisztességes működés és az átláthatósság terén. Ezek pedig értéket képviselnek a befektetők, vásárlók, munkavállalók, illetve más közösségek számára és ennek köszönhetően támogathatják is a fenntartható üzletfejlesztést.

Az idei összes díjazott itt található meg:

http://worldsmostethicalcompanies.ethisphere.com/honorees/



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés