Kütyük
Per per hátán
A mobiltelefon iparág mostanság sajnos nem annyira az új termékektől, hanem sokkal inkább a bírósági pereskedésektől hangos.
A felperes szerepét ezúttal az amerikai Motorola kapta meg, míg az alperes a kanadai székhelyű RIM (Research In Motion). A történet egész konkrétan arról szól, hogy a Motorola először beperelte a bíróságon, majd pedig az Egyesült Államokbeli Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál (International Trade Commision, ITC) is bepanaszolta a RIM-et, mondván, hogy az jogtalanul használja egyes technológiai megoldásait.
#img1#
A Motorola nem kevesebbet szeretne elérni, minthogy az ITC tiltsa meg a RIM mobiltelefonoknak az Egyesült Államokba történő bevitelét. “Vállalatunknak egyszerűen nincs más választása, minthogy az ITC-nél bepanaszolja a RIM-et, annak folytonos jogsértő tevékenysége miatt” – nyilatkozta a Motorola jogi képviselője.
A Motorola és a RIM egészen addig remek kapcsolatokat ápolt egymással, amíg a közelmúltban véget ért egy a kettejük között korábban létrejött keresztlicensz szerződést, melyet azóta nem sikerült megújítani. A Motorola szerint a RIM jogtalanul használ egyes Wi-Fi-hez köthető Motorola technológiákat, melyek elmondása szerint jobb adatkapcsolatot és felhasználói élményt, illetve jelentős költségcsökkentést realizálnak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/per-per-hatan/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






