Kütyük
Az Apple vádaskodik, a Nokia védekezik
A finn-amerikai technológiai viaskodás a jelek szerint tovább folytatódik.
Az Apple és a Nokia közötti csetepaté nem éppen tegnap kezdődött: a legfrissebb történés idén január 15-ére datálódik, amikor is az Apple hivatalos kérelmet nyújtott be az Egyesült Államokbeli Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz (International Trade Commision, ITC), hogy márpedig az tiltsa be a Nokia termékek USA-ba történő importját. A Nokia erre röviden azt válaszolta, hogy alaposan áttanulmányozza a beadványt, aztán pedig minden erővel azon lesz, hogy megvédje magát.
A világ elsőszámú mobilgyártójaként jegyzett Nokia egyébként néhány hete ugyancsak panasszal fordult az ITC felé. A finn mobilcég szerint az Apple szinte az összes termékében, tehát az iPod hordozható zenelejátszókban és az iPhone mobilokban egyaránt olyan technológiákat használ, melyek szabadalmi jogai felett a Nokia rendelkezik. A Nokia hét szabadalom illegális használatáért fogta perbe az Apple-t, melyek többek közt a felhasználói felülettel, a kamerával, az antennával, illetve az energiakezeléssel kapcsolatosak.
Emlékezetes, hogy a Nokia tavaly októberben egyszer már beperelte az Apple-t, mondván, hogy annak népszerű érintőkijelzős telefonja összesen tíz Nokia szabadalmi jogot sért. Természetesen az almás cég sem hagyhatta válasz nélkül a dolgot, és viszontperelte a Nokiát, mert az szerinte tizenhárom olyan szabadalmaztatott megoldást másolt le, melyet az Apple az iPhone kapcsán védetett le. Az Apple az ITC segítségével most emiatt szeretné betiltatni a Nokia importot az USA-ba.
A végén pedig zárójelben megjegyzendő, hogy az Apple-t nemrégiben többek közt a Kodak is perbe fogta, egyes digitális fénykép technológiák illetéktelen alkalmazása miatt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/az-apple-vadaskodik-a-nokia-vedekezik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






