Kütyük
Javuló munkakörülmények
Kínában a munkakörülmények nincsenek éppen európai szinten, de azért mindenképpen javuló tendenciát mutatnak.
Egy évvel ezelőtt napvilágot látott egy makeITfair jelentés, mely felhívta a figyelmet arra, hogy a kínai mobiltelefon gyártóknál meglehetősen rossz munkakörülmények uralkodnak. A szervezet idén is elkészítette hasonló jelentését, melyből kiderül, hogy mostanság pozitív változások történnek a kínai gyárakban.
Két mobiltelefon közül ma már egy egész biztosan Kínában készül, és nincs ez másképp a mobil készülékekhez szánt töltők esetében sem. Az idei makeITfair jelentés szerint Kína két legnagyobb mobiltöltő gyártó üzemében az elmúlt időkben jelentősen javultak a munkakörülmények. A többek közt az LG-nek, a Motorolának, a Nokiának és a Samsungnak is szállító, shenzeni székhelyű vállalatok immár odafigyelnek a dolgozók egészségének védelmére és a biztonsági előírások betartására, bár a munkaidők hosszával egyelőre még nincs minden rendben.
Nem is olyan régen még mindenféle védőmaszkok használata nélkül dolgoztak a nők ezekben a többek közt az emberi egészségre káros anyagokkal is foglalatoskodó gyárakban, ráadásul még az üzemek megfelelő szellőztetése sem volt megoldva, és gyakoriak voltak a különböző égési és vágásos sérülések. Aztán a vezetőség úgy döntött, hogy ideje változtatni, és 2,5 millió dollárt költöttek arra, hogy az alkalmazottak jobb körülmények között dolgozhassanak. Az üzemeket vizsgáló szakemberek szerint most már csak arra kellene odafigyelniük a cégvezetőknek, hogy az alkalmazottakat ne zsigereljék ki a sokszor igen hosszú munkaidő, illetve a gyakori túlórák révén.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/javulo-munkakorulmenyek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






