Connect with us
Hirdetés

technokrata

Akinek a halálhírét keltik…

Kütyük

Akinek a halálhírét keltik…

A legnagyobb mobilgyártó felhagy népszerű szoftverének fejlesztésével?

Jelen pillanatban a Symbian a világ elsőszámú mobiltelefonos operációs rendszere, legnagyobb támogatója pedig nem más, mint a finn Nokia, mely számos Symbian-S60 smartphone-nal van jelen a piacon. Eddig úgy gondolhattuk, hogy a Nokia és a Symbian kapcsolata felhőtlen, de lehet, hogy ez mégsincs így?

A Nokia a Symbian mellett egy másik operációs rendszert, a Linux-alapú Maemo-t is támogatja, és a Nokia Maemo részlegének munkatársai a napokban azt nyilatkozták, hogy a mobilcég 2012-től felhagy a Symbian szoftveres N-sorozatú készülékek fejlesztésével és gyártásával. A Nokia ehelyett minden felsőkategóriás multimédiás telefonjára Maemo szoftvert fog telepíteni, mindenesetre a 2012-ig betervezett Symbianos újdonságok még meg fognak jelenni a piacon.

#img1#

A Nokia természetesen nem hagyhatta szó nélkül ezt a mindenképpen érdekes kijelentést. A cég hivatalos közleményben tudatta, hogy a Nokia soha nem szokott kommentálni olyan termékeket, melyeket hivatalosan még nem jelentett be, egyébként pedig teljesen felesleges olyan spekulációkba bocsátkozni, melyek 2012-vel foglalkoznak. A vállalat hangsúlyozza továbbá, hogy a Nokia egyszerre több mobil platformot is támogat, melyek közül a Symbian a széles tömegek számára, a Maemo pedig azok számára készül, akik egy komplett mini számítógépet magába foglaló készülékként tekintenek a mobiljukra.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/akinek-a-halalhiret-keltik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés