Kütyük
Késik és a neve is más lesz
A legfrissebb információk a Sony Ericsson új high-end készülékéről.
Emlékezetes, hogy a Sony Ericsson tavaly februárban jelentette be első Xperia készülékét, a Windows 6.1 szoftveres X1-es modellt. Ezt követően idén szeptemberben debütált a második ilyen telefon: a vadonatúj Windows 6.5 operációs rendszerű Xperia X2 várhatóan heteken belül kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.
Eddig úgy lehetett tudni, hogy a harmadik Xperiára sem kell sokat várni, most azonban kiderült, hogy a korábbi információkkal ellentétben az Xperia X3 idén már biztos nem lesz bejelentve. A Sony Ericsson ugyanis úgy döntött, hogy inkább a jövő év elején, egész konkrétan a februári barcelonai Mobil Világkongresszuson lebbenti majd fel a fátylat az újdonságról.
Ugyancsak friss információ, hogy a Rachael fejlesztési kódnevű új modell várhatóan nem is Xperia X3, hanem Xperia X10 néven fog debütálni. Ez lesz egyébként a gyártó első olyan smartphone-ja, melyen már a Google-féle Android operációs rendszer teljesít szolgálatot. Említést érdemel továbbá a nagyméretű, 4 colos képátlójú érintőkijelző, a 8 megapixeles kamera, a VGA videófelvevő, a HSDPA/HSUPA adatátvitel, a GPS-vevő, illetve a microSD bővíthetőség.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/kesik-es-a-neve-is-mas-lesz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





