Smart home
2010 a Blu-ray éve lesz
Az új évtized meghozhatja végre a kéklézeres korongok sikerét.
Habár a HD DVD-vel vívott harcát megnyerte a formátum, a BD mindmáig nem tudott népszerűvé válni a felhasználók körében, akik még mindig inkább a DVD-t preferálják. Az In-Stat piackutató cég azonban úgy gondolja, hogy az idei évben vége tényleg meglódul a Blu-ray lemezek értékesítése, és a kéklézeres adathordozók elkezdik felfalni a DVD piacát.
Persze arról szó sincsen, hogy 2010-ben egyeduralomra tesz szert a BD, sőt! Az In-Stat vélekedése szerint 2013-ra az eladott Blu-ray lejátszók mennyisége még mindig nem fogja utolérni a DVD-lejátszókét. Ez utóbbi körülbelül akkor jut fel a csúcsra, valamivel több mint 90 milliós darabszámmal, míg az előbbi nagyjából 80 milliós példányszámot fog produkálni. Azaz a technika debütálása után 7 évvel még mindig nem mondhatja magát dominánsnak; ugyanakkor a magasabb átlagos eladási áraknak köszönhetően a Blu-ray lejátszókon szerezhető bevétel a DVD-lejátszókon realizálhatónál több mint négyszer nagyobb lesz.

„Észak-Amerikában, az árak jelentős esését követően, a 2009-es év során megháromszorozódott az eladott Blu-ray lejátszók száma. A két formátum lejátszói közötti árkülönbség jelentősen mérséklődött, és az olyan új funkciók, mint az IP-hálózati csatlakozás, egyre fontosabbá válnak. A Blu-ray végre elkezdte menetelését az optikai adathordozók piacán.” – nyilatkozta az In-Stat egyik elemzője, Michelle Abraham.
Jelenleg Japán uralja a Blu-ray felvevők piacát, ugyanakkor a lejátszókból származó bevétel legnagyobb szelete Európából származik.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2010/01/27/2010-a-blu-ray-eve-lesz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





