Connect with us
Hirdetés

technokrata

Asztali és zseblámpa egybeolvasztva

Smart home

Asztali és zseblámpa egybeolvasztva

Amikor a dizájn és a technika találkozik, akkor néha hasznos dolgok is születhetnek.

Az éjszaka folyamán sokszor megeshet az velünk, hogy félálomban botorkálva azt sem tudjuk, merre vannak a villanykapcsolók a lakásban, ha éppen ki kell mennünk könnyíteni magunkon, vagy csak egy pohár vízért indulnánk a konyhába. A vaksötétben tapogatózni pedig ritkán szerencsés dolog, főleg ébredés után lehetnek csúnya ütközések, filmbe illő esések ebből.

A LifeGoods nevű cég pontosan ezt akarja megelőzni, így egy olyan lámpát alkottak meg, amely az éjjeliszekrényen is tökéletesen mutat, olvasólámpaként, vagy hangulatfényként is üzemel, de ha leemeljük tetejét, akkor máris egy zseblámpával lettünk gazdagabbak, így a fényforrást bárhová magunkkal vihetjük a lakásban.

Nyilván technikai szempontból ez nem nagy újdonság, de a kellemes dizájn és az ötletes megoldás mindenképpen piros pontot érdemel. A Two Lamp nevet viselő darab ára egyelőre még nem ismert, várhatóan az év végén kerül a boltokba.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2008/10/08/asztali-es-zseblampa-egybeolvasztva/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés