Kütyük
A Vodafone a fiatal pólósokat is kiemelten támogatja
A Vodafone Magyarország a 2007-ben létrejött támogatói szerződés folytatásaként és megerősítéseként idén négy évre szóló főtámogatói szerződést kötött a Magyar Vízilabda Szövetséggel.
A szerződés kiterjed a hazai vízilabda utánpótlás támogatására, ennek értelmében a Vodafone a következő négy évben névadó szponzora az utánpótlás nevelést elősegítő Sulipóló sorozatnak és a Budai Vasas Pólósuli Egyesületnek, ezek hivatalos neve tehát Vodafone Sulipóló, illetve Vodafone Pólósuli ’96 Egyesület.
A Vodafone már 2007-től névadó szponzora az általános iskolák közötti Sulipóló bajnokságnak. A Vodafone Sulipóló program célja a vízilabdával szervezetten nem foglalkozó helységekben a labdajáték program további szélesítése, a vízilabda sportág népszerűsítése, valamint a vízilabda utánpótlás bővítése. A 2008-as szezonban több mint 40 helységből összesen 356 csapat vett részt a bajnokságban. A programban tűnt fel korábban például Nyéki Balázs, az Eger vízilabdázója, illetve a világbajnok Tomaskovics Eszter.
A Pólósuli Egyesület a Vasas vízilabda szakosztályának fiókcsapata. A 15 éve működő csapatot a hetvenes évek vízilabdasikereinek két kimagasló egyénisége dr. Csapó Gábor és dr. Faragó Tamás olimpiai bajnokok alapították és működtetik. A Vodafone Pólósuli a vízilabda sportág egyik legfontosabb utánpótlást biztosító szervezete, jelenleg 200-250 gyermek vesz részt az edzéseken és a bajnokságban a 11-12 éves korosztályból. A hazai bajnokság számos résztvevője a Pólósulinál kezdte pályafutását, Varga Dániel és Varga Dénes olimpiai bajnok vízilabdázók szintén itt érték el első sikereiket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-vodafone-a-fiatal-polosokat-is-kiemelten-tamogatja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





