Connect with us
Hirdetés

technokrata

Nokia N96 most azonnal, na de 800 ezer forintért?

Kütyük

Nokia N96 most azonnal, na de 800 ezer forintért?

Aki az elsők között szeretne büszke N96 tulajdonossá válni, annak bizony kisebb vagyonokat kell letennie az asztalra.

Emlékezetes, hogy a Nokia február elején a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson tartotta meg az N96 hivatalos bejelentését, és amennyiben minden jól megy, akkor valamikor augusztus elején kezdi majd meg a telefon európai forgalmazását.

No persze sokan vannak, akik nem bírnak addig várni, és szinte mindent megadnának azért, hogy mihamarabb a kezükbe vehessék saját N96-osukat. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az ebay-en már most találhatunk olyan Nokia N96 aukciót, melyben pár nappal az árverés vége előtt már 3.000 euró felett, vagyis mintegy 800 ezer forint magasságában jár a készülék ára. A korábbi vásárlók által egyébként megbízhatónak ítélt eladó minden valószínűség szerint egy a gyártótól valamilyen úton-módon kiszivárgott prototípust kínál eladásra, mely ugyebár feltehetően nem kevés gyermekbetegséggel rendelkezik.

Aki egyébként megvárja a hivatalos kereskedelmi forgalmazás kezdetét, az a nyáron mintegy 150 ezer forint ellenében vásárolhat majd magának N96-ot.

Nokia N96
A vadonatúj készülék körülbelül akkora méretekkel rendelkezik, mint a tavaly augusztus végén érkezett N95 8GB, hiszen az előbbi modell 103x55x18 milliméter méretű, az utóbbi pedig 99x53x21 milliméteres. Az N96 egyébként egész pontosan 125 grammot nyom a mérlegen (N95 8GB: 128 gramm).

Az operációs rendszer szerepét ezúttal az S60 platform harmadik kiadása, annak is legújabb, Feature Pack 2-es változata tölti be. A TFT technológiájú kijelzőhöz nem nagyon nyúltak hozzá a fejlesztők, hiszen a 2,8 colos képátlóval rendelkező panel még mindig ˝csak˝ QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású. A 16 millió színárnyalatú LCD továbbra sem érintésérzékeny.

Jelentős újdonság, hogy a Nokia N96-tal immár semmi akadálya a DVB-H szabványú digitális TV-adások vételének, illetve, hogy az integrált memória kapacitása 8 GB-ról 16 GB-ra növekedett. Pozitívum továbbá, hogy a készülékbe microSD szabványú memóriakártyákat is bele lehet gyömöszölni, így a teljes memóriakapacitás elérheti akár a 24, vagy 32 GB-ot is.

Az 5 megapixeles felbontású képszenzort és Carl Zeiss gyártmányú optikát felvonultató, autofókuszos digitális fényképezőgép segítségével maximum 2.592×1.944 pixeles fotók, illetve 640×480 pixeles videók (30 képkocka/másodperc) készíthetők. A kétirányban szétcsúsztatható Nokia N96-ból természetesen a navigációs szolgáltatások sem hiányoznak, köszönhetően a GPS-vevőnek és az A-GPS szolgáltatásnak. Újdonság, hogy a telefon a fénykép készítésének GPS koordinátáit el tudja menteni a fotó EXIF adatai közé. Az energiaellátásról egy 950 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor (BL-5F) gondoskodik, mely optimális esetben mintegy 220 órás készenlétet, illetve 3,5 órás beszélgetési időt biztosít számunkra.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel még a TV-kimenet, a 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat, a sztereó FM rádió (RDS), az MP3/AAC/WMA zenelejátszó alkalmazás, a Push to Talk technológia, a Flash Lite 3.0, az UPnP, a GPRS, az EDGE, az UMTS, a HSDPA (maximum 3,6 Mbit/s), a Wi-Fi (802.11b/g) kontroller, illetve a Bluetooth 2.0 (A2DP) vezérlő. A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia N96-on egyébként a legújabb trendnek megfelelően microUSB csatlakozó aljzat található.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/03/14/nokia-n96-most-azonnal-na-de-800-ezer-forintert/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés