Connect with us

Hirdetés

technokrata

Akár akarsz Windows 10-et, akár nem, mindenképpen letöltődik a gépedre!

Smart home

Akár akarsz Windows 10-et, akár nem, mindenképpen letöltődik a gépedre!

Eddig még megadta a Microsoft a szabad döntés jogát, most azonban már magától elindul a letöltése a Windows 10-nek.

Most megjelent egy újítás, ami elég sokakat érint, aki Windows 7-et vagy 8-at használ. Az alapbeállítást használóknak nemcsak, hogy lejön az új operációsrendszer, de telepíti is magát. Természetesen azért szükség van a konkrét település előtt a felhasználó engedélyére.

windows-10-download

A cég azzal próbálja meg jobb színben feltüntetni a dolgokat, hogy azt ígéri, simán vissza lehet lépni majd a régibe, ha nem tetszik a 10-es. A szoftver letöltése rengeteg plusz gigabyte-ot foglal majd a gépen. Érdemes tehát beállítani, hogy csak WiFi-vel töltődjenek le a frissítések, különben, akik mobilinternetet használnak gyorsan felélik a havi keretet. Egyetlen megoldás ismert eddig a 10-es elkerülésére, viszont az elég radikális. Ki kell kapcsolni az összes frissítést és így már nem kell félnünk az új szoftvertől, viszont minden biztonsági hibajavítás és frissítésről is le kell mondanunk.

 

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés