Sokan reméltük, hogy a Moto 360 okosóra bemutatkozik a múlt heti Google I/O konferencián, de ez nem így lett. Igaz, az LG és a Samsung Androidos órái megjelentek az eseményen, és már meg is rendelhetők, a legdivatosabbnak vélt Moto 360-ról nem tudtunk meg többet. Ma hírek érkeztek afelől, hogy a Moto Maker webes szolgáltatás az óránál is elérhető lesz. Talán mind emlékszünk a Moto X mellett megjelent felületre, mellyel testreszabhattuk telefonunk külsejét, és közvetlenül meg is rendelhettük onnan a készüléket. A PhoneArena elmondása szerint, ez hasonlóképpen fog működni a Moto 360 esetében is, de azt még pontosan nem tudjuk, hogy mit változtathatunk a kiegészítőn.
A konferencián kihelyeztek néhány órát, melyet megtekinthettek a látogatók, de nem árultak el egyéb részletet a készülékről, mint amit korábban is tudtunk. Ezek a teszteszközök kétféle, egy barna bőr szíjas ezüst házas, és egy sötétbarna bőr szíjas fekete házas kialakításban jelentek meg. Állítólag ezek mellett egy fémszíjas változatot is megrendelhetünk majd, valamint a színek is bővülnek az online felületen. Már mind nagyon várjuk a kiegészítő augusztus végi megjelenését.