Connect with us

Hirdetés

technokrata

Konkurens készülékekkel is működhetnek majd a Samsung okosórái

Viselhető Tech

Konkurens készülékekkel is működhetnek majd a Samsung okosórái

Nyithat a külvilág felé a dél-koreai vállalat.

Bár a jelenünk még inkább a táblagépek és az okostelefonok körül forog, a jövő egyértelműen a viselhető készülékeké. Gyakorlatilag a legtöbb gyártó kivette már a részét az őrületből, a kategória egyik élharcosa pedig nem más mint a Samsung. A dél-koreai vállalat a Galaxy Gear-rel lépett be a piacra és azóta több utóddal is megörvendeztette a közönséget. Az igazi probléma azonban, hogy a készülékek csak a gyártó saját modelljeivel működnek, mely erősen behatárolja a vásárlók számát.

GalaxyGear-0769

Hamarosan mindez megváltozhat, Luke Mansfield a Samsung európai termékcsapatának vezetője szerint ugyanis van esély rá, hogy idővel nyitottabbá vállnak a dél-koreai vállalat okos készülékei. Bár Mansfield konkrét időpontot nem közölt, abból, hogy a fejlesztői készletet már nyilvánossá tették a modellek számára valószínűsíthető, hogy már csak alig néhány hónapot kell várnia a nem Samsung telefont birtoklóknak.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés