Így lessük meg május 26-án a “vérholdat”
Ha ismerünk boszorkányokat feltétlenül konzultájunk velük előtte!
Május 26-án a második szuperholdat figyelhetjük meg az égen. A következő nem más lesz, mint a méltán híres vérhold, melyet leginkább horrorfilmekből ismerhetünk.
Természetesen nem kell tőle félni, ez a jelenség a holdfogyatkozás jelenség természetes része. Ez akkor következik be, amikor a Föld a Hold és a Nap közé kerül, ennek következtében teljesen elzárja a Holdat minden napsugár elől.
“Ilyenkor az egyetlen fény, ami a Holdat éri az a Föld atmoszféráján átszűrődő kevés fénysugár, melyből a kék fények kiszűrődnek, ezért látjuk mi a Holdat vörösen izzónak.”
– írja a NASA
A szuperhold jelenség pedig arra utal, hogy Hold épp a lehető legközelebb kerül a Földhöz, értelemszerűen ezért látjuk sokkal nagyobbnak az égen. Számos történetet megihletett már ez a jelenség, köztük az egyig legaktuálisabb az American Horror Story: Roanoke évada, amely konkrétan e köré a jelenség köré építi fel történetét.
Ez a viszonylag ritka együttállás (szuperhold + vérhold) körülbelül negyed óráig lesz megfigyelhető. Sajnálatos módon ez a mi országunkból nem lesz megfigyelhető, hiszen pont nappali oldalon leszünk, amikor ez végbemegy, úgyhogy marad az internet és a videók/képek vadászata, ha rá szeretnénk lesni a történésekre.
Az egyik legjobb módszer erre a Virtual Telescope Project, mely élőben fogja közvetíteni az egészet.
Forrás: HypeBeast





