Connect with us

technokrata

NASA: Megérkeztek az első hangfájlok a Marsról

Tudomány

NASA: Megérkeztek az első hangfájlok a Marsról

NASA: Megérkeztek az első hangfájlok a Marsról

Ismét történelmi pillanatot élhetünk át közösen.

Ismét egy hatalmas történelmi pillanatot élhetünk meg együtt, ugyanis a NASA Mars Ingenuity helikoptere felvette és elküldte az első hangfelvételeket a Marsról.

A helikopter a szintén NASA által felküldött Perseverence járművel működik együtt. A világtörténelemben ez az első olyan esemény, ahol egy önálló űrjármű hangot rögzített és küldött vissza hozzánk. Amellett, hogy az Ingenuity lapátjai 2,573 fordulatot tesznek meg percenként, elég nehezen hallani, ahogy lebeg a marsjáró felett, pedig a köztük nem volt olyan hatalmas távolság. Mivel a bolygó atmoszférája igen vékony, ezért a hanghullámok is kifejezetten nehezen terjednek, nem beszélve a nagyon erős és hirtelen változó széljárásról, mely problémamentesen képes a hanghullámokat elsodorni.

Annak érdekében, hogy jobban lehessen hallani, utólag izolálták a hangot és kiemelték 84 Hz-nél, így hallhatóvá válik a rotor hangja.

David Mimoun így nyilatkozott:

“Alapvetően nem számítottunk hatalmas eredményekre a Perseverance SuperCam mikrofonját illetően, viszont nagyon kellemes meglepetésként ért minket, hiszen egy aranybányát kaptunk a kezünkbe. Így sokkal könnyebben megismerhetjük a marsi atmoszféra rejtelmeit.”

Itt megtekinthető a videó, mely a hangot is tartalmazza:

Forrás: HypeBeast

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

ipad mini

Tablet

Friss külsővel érkezhet az iPad Mini

2021. június 14. hétfő
g-shock

SmartWatch

Íme a legújabb aranyszínű fém G-shock

2021. június 10. csütörtök
fényképezőgép kiválasztása
iphone 13

SmartPhone

Valószínűleg 3 új színben érkezik az iPhone 13

2021. június 9. szerda
harmony os

SmartPhone

Harmony OS + iOS 14 összehasonlítás

2021. június 7. hétfő

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu