Connect with us
Hirdetés

technokrata

Minden nap a monitor előtt – így kíméljük a szemünk munka közben

kékfényszűrős szemüveg

LifeStyle

Minden nap a monitor előtt – így kíméljük a szemünk munka közben

A legtöbben órákat töltünk a monitor előtt, aminek köszönhetően estére gyakran száraznak és fáradtnak érezzük a szemünket. Jó hír azonban, hogy ezek a tünetek akár már néhány apró változtatással is könnyen megelőzhetők, mindössze egy kis odafigyelésre van szükség a napi rutin során.

Miért fárad el a szemünk képernyőzés közben?

A szemünk alapvetően úgy van „kitalálva”, hogy változatos távolságokra fókuszáljunk vele. A monitor előtti munkavégzés viszont éppen ennek ellenkezőjét kívánja meg tőlünk: azt, hogy hosszú időn keresztül egyetlen pontra szegezzük a tekintetünket, ráadásul meglehetősen közelre. Ilyenkor a szem belső izmai folyamatosan feszített állapotban vannak, ami egy idő után óhatatlanul fáradtsághoz vezet.

Mindemellett, amikor a képernyőt nézzük, – pont emiatt a hiperfókuszáltság miatt – akár a felére is csökkenhet a pislogások száma, ami azért probléma, mert ez tartja nedvesen a szemfelszínt. Ha ritkábban pislogunk, a könnyfilm gyorsabban elpárolog, és jelentkezik a jól ismert száraz, szúró érzés.

Apró szokások, amik sokat segíthetnek munka közben

A 20–20–20-as szabály
A módszer lényege, hogy 20 percenként nézzünk 20 másodpercig legalább 6 méter távolságra (20 láb) – ez segít a szem izmainak megpihenni.

Tudatos pislogás
Álljunk meg néha, és pislogjunk párszor szándékosan, hogy nedvesen tartsuk a szemfelszínt.

Használjunk speciális szemüveget
Hogy kinek mit jelent a speciális szemüveg, leginkább az életmódjától függ. Ha például sok időt töltünk a számítógép előtt, egy minőségi kékfény szűrős szemüveg rengeteget segíthet, hiszen ezzel nem fárad el vagy szárad ki olyan gyorsan a szemünk, és akár este is nyugodtan használhatjuk.

Az egyéni szemüvegeknél persze nemcsak a lencse számít, hanem az is, milyen típusú szemüvegkeretet választunk hozzá. Egy jól illeszkedő, kényelmes keret hosszú távon is komfortos viseletet biztosít, az eOptika kínálatában pedig akár mindkettőt gyorsan és egyszerűen beszerezhetjük.

Váltsunk esti üzemmódra
Ha sötétben használjuk a képernyőt, a pupillánk kitágul, hogy több fényt engedjen be. Ilyenkor a túl világos kijelző fénye kellemetlenül erős lehet, és könnyen túlterheli a retinát, amit az esti fény mód segíthet ellensúlyozni.

szemüvegkeret

Így állítsuk be a munkaállomást pár perc alatt

A monitor és a környezet helyes beállítása kulcsfontosságú, ha hosszabb ideig dolgozunk számítógép előtt. Íme néhány hasznos alapelv:

  • A képernyő legyen körülbelül karnyújtásnyi távolságra, a felső széle pedig szemmagasságban.
  • Kerüljük a tükröződéseket! Ha mégis ilyet tapasztalunk, állítsunk a monitor szögén vagy igazítsunk a fényforráson.
  • Rendezzük át a képernyőn lévő tartalmakat! A túl sok ablak, apró betűk és zsúfolt elrendezés gyorsabban fárasztja a szemet.

A rendszeres monitorhasználat tehát kétségtelenül igénybe veszi a látásunkat, némi tudatossággal azonban hosszú távon is sokat tehetünk szemünk egészségéért.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További LifeStyle

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés