Connect with us

Hirdetés

technokrata

Adjunk le kilókat a Wii-vel

Smart home

Adjunk le kilókat a Wii-vel

Kettő az egyben: szórakozás és testedzés.

Egy lelkes philadelphiai Wii-felhasználó sutba dobta az online kalóriaszámlálókat, és konzolkezelő eszközt ragadott kezébe tömegcsökkentése érdekében. A 25 éves Mickey DeLorenzo így hat hét alatt, összesen 21 órányi erőteljes játékot követően négy kilót adott le a Nintendo újdonsága segítségével. A játékszer nem csak fogyaszt, hanem kardiovaszkuláris szempontból is előnyös lehet, mivel aktivitást vált ki, heves szívdobogást okozva. A fogyózó azóta egy weboldalon már tanácsokat is ad a hatékony tömegvesztéshez.

DeLorenzo egyik hétvégén barátnőjével izzadva és kifulladva vetette magát hátra a kanapéra, éppen túl voltak egy félórás Wii Sports bokszmeccsen, ekkor jutott eszébe, hogy ha már vizet veszítettek, akkor bizonyára így lehet ez a súllyal is. „Azzal egy időben, mikor megírtam ezt a blogomra, felállítottam a napirendet is. Az étkezési szokásaimon nem változtattam semmit, viszont minden napra beiktattam egy Wii játékot” – mondta DeLorenzo, aki tavaly december harmadikán kezdte kísérletét. A fogyózó így naponta fél órát bokszolt, teniszezett, baseball-ozott, vagy golfozott, élményeit, valamint „előtte” és „utána” képeit pedig közkinccsé tette a WiiNintendo.net blogon.

A zsenialitásán belelkesült férfi eredményeit látván egyre inkább erőre kapott, hogy véghez vigye élete célját, annak ellenére, hogy előtte sosem diétázott, vagy fogyókúrázott. Még egy fitnesszel foglalkozó site is feltette a WiiWorkout.net linket oldalára, amelyre kattintva a fogyni vágyók további információkat tudhattak meg. A népszerűségnek azonban ára van, Mickey pénztárcája bánja a nagyarányú webforgalmat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés