Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az eSIM után következik az iSIM

isim

Kütyük

Az eSIM után következik az iSIM

Az eSIM után következik az iSIM

Az eSIM-ek után a következő években fokozatosan feltűnhet az előfizetőket a mobilhálózatokon azonosító áramkör új generációja, az iSIM (Integrated SIM).

Rövidesen már annak a pár négyzetmilliméternek sem kell helyet szorítani egy mobilhálózatra csatlakoztatott eszköz áramköri lapján, amit jelenleg az eSIM-ek elfoglalnak, a tavaly év végi szabványosítást követően ugyanis érkezhetnek az iSIM-ek (Integrated SIM), melyek az (e)SIM összes funkcióját beágyazzák az eszközt vezérlő rendszerprocesszorba.

Ezzel az iSIM lényegében ugyanazt a célt viszi tovább, mely az eSIM-ek megjelenéséhez is vezetett 2013-ban, vagyis alapvetően az eszközök további miniatürizálást támogatja azáltal, hogy a mobilhálózati csatlakozáshoz használt egyik kulcsfontosságú áramkört, mint önálló fizikai egységet lényegében teljesen száműzi.

Bár az eSIM technológia elsőként az okostelefonok és viselhető eszközök szegmensében vetette meg a lábát, valójában a mobilhálózaton keresztül internetre csatlakoztatott gépek (IoT vagy M2M megoldások) esetében jár igazán számottevő előnyökkel. Ennek oka a méretcsökkenésen túl az eszközök tömeges aktiválási, illetve bármilyen, a SIM-et érintő adminisztrációs folyamatának (pl szolgáltatóváltás) lényegesen egyszerűbbé válásában keresendő.

Az iSIM előnye az eSIM-hez képest, hogy operátori oldalról gyakorlatilag semmilyen további fejlesztést nem igényel, ami a tapasztalatok alapján az eSIM-ek elterjedésének egyik legnagyobb gátjának bizonyult az utóbbi években.

Az e/iSIM alapú szolgáltatásokat és kapcsolódó szoftvereket (pl. SIM operációs rendszer) fejlesztő Thales szerint ennek köszönhetően 2025-re már mintegy 488 millió fogyasztói piacra szánt eszköz használhat majd hagyományos plasztik SIM-ek és az alaplapra forrasztott SIM chipek (eSIM) helyett iSIM-et.

Az új technológiával végzett első éles tesztek január elején kezdődtek, az egyik első sikeres integrációs próbálkozást a fentebb említett Thales, a Qualcomm és a Vodafone csoport koopercációja hozta. A három cég egy Qualcomm Snapdragon 888 rendszerprocesszorral felvértezett Samsung Galaxy Z Flip3 5G prototípust használt az éles teszt során.

Forrás: HWSW

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés