Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezeket a Casio karórákat imádja egész Holywood

Kütyük

Ezeket a Casio karórákat imádja egész Holywood

Ezeket a Casio karórákat imádja egész Holywood

Híres filmes órák a mozgókép fővárosából

Az elmúlt évtizedekben a Casio karórák kivették a részüket az időutazások megvalósításából, valamint a földönkívüliekkel és a cápákkal vívott harcokból. Mindezekre többnyire csak a filmvásznon került sor, mert Hollywood előszeretettel tette le a voksát egy-egy japán óra mellett.

blake-lively-swimming-casio-baby-g-watch-700x494

„A Casio karórák számos nagy bevételt hozó produkcióban tűntek fel, a legnagyobb világsztárok csuklóin. Egyes darabok azóta már ikonikus viseletté váltak, melyeket most is előszeretettel vásárolnak meg a filmrajongók”

– hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

Vissza a jövőbe

ca53w-twincept-databank

Ki ne emlékezne a Vissza a jövőbe című filmre? Az 1985-ben bemutatott sci-fi komédiában a főszereplő, Marty McFly-t alakító Michael J. Fox viselt egy akkor még futurisztikusnak ható karórát abban a jelenetben, amikor először próbálják ki a De Lorean-t. Ez pedig nem más, mint a Casio 16 nyomógombos, folyadékkristályos CA53W Twincept Databank típusú karórája. Az immáron klasszikusnak tekinthető modell stopper-, automatikus naptár-, illetve ébresztő funkcióval rendelkezik és 100 méterig vízálló.

„Nem túlzás azt állítani, hogy amióta feltűnt a 19 millió dolláros összköltségvetésű sci-fi komédiában, máig tartó töretlen népszerűségnek örvend. Éppen ezért jelenleg is megtalálható a kínálatban”

– hívta fel a figyelmet a Casio termékmenedzsere.

Brad Pitt csuklóján

mrandmrssmith

2005 fontos év volt Brad Pitt számára, ugyanis ebben az évben költözött össze Angelina Jolie-val és ugyancsak ebben az esztendőben mutatták be azt a filmet, melyben egy Casio G-Shock G-2310 karórát viselt a csuklóján. A Mr. és Mrs. Smith kémvígjáték sikerét jól mutatja, hogy bemutatását követően négyszer nagyobb bevételre tett szert, mint amekkora összegből forgatták (120 millió dollár). Az egykoron a budapesti Keleti Pályaudvar mellett éjszakázó színész talán még maga sem gondolta volna, hogy az alkotás egészen a csillagos égig repíti.

„A G-Shock G-2310-es a tengerentúlon közkedvelt viseletnek számít nagy ütésállóságának, valamint fényenergiával működő óraszerkezetének köszönhetően. Pontosságát pedig annak köszönheti, hogy működését az atomórához igazították”

– tette hozzá Nagy Sándor.

Casio és az idegenek

casio-g-shock-gw-9000a-1

A 2011-ben bemutatott Föld inváziója – Csata: Los Angeles című sci-fiben több alkalommal feltűnnek a japán gyártó órái. A 70 millió dolláros költségvetésből forgatott mozgóképben túlsúlyban vannak az idegenekkel folytatott közelharcok, ezért rendkívül akciódús és izgalmas. Egyes jelenetekben Casio G-Shock G-8000, illetve Casio G-Shock GW-9000A-1 karórák villannak elő a katonák csuklóin.

„A szakemberek nem véletlenül döntöttek ezek mellett az órák mellet, hiszen a G-Shock sorozat egyes tagjai kivételesen nagy strapabírással rendelkeznek, melynek köszönhetően mostoha körülmények között is megbízható teljesítményt nyújtanak. Nem véletlen, hogy a valóságban is rengeteg hivatásos katona választja a G-Shock órákat”

– emelte ki a Casio termékmenedzsere.

Harc a túlélésért  

blake-lively-bikini-casio-baby-g-watch-the-shallows-700x467

A Casio órák napjainkban is a filmkészítők kedvencei közé tartoznak. Jó példa erre a Zátony című film, melyet 2016-ban mutattak be Magyarországon. A film története szerint egy amerikai szörfös nőt cápatámadás ér nem messze a parttól, emiatt egy zátonyon reked. A főszereplőt alakító Blake Lively-nek az életben maradásért használnia kell az eszét és ki kell cseleznie a rá vadászó bestiát. Ebben segítségére van Casio Baby-G BG-169R-8 strapabíró tokjával és illuminátor világításával. Az óra kiválóan alkalmas búvárkodáshoz, hiszen egyrészt ütésálló, emellett 200 méterig vízálló is. 100-200 méter között már homályos fényviszonyok uralkodnak a tengerekben, a sötét zóna ennél mélyebben kezdődik. A Casio órák a jövőben is ott lesznek velünk a filmvásznon, talán éppen egy olyan Hollywood-i produkcióban, amit itt Magyarországon forgatnak.

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés