Ilyen lesz az új Galaxy S8-as?
Eltűnhet a home-gomb és a kijelzőben lehet az ujjlenyomatolvasó.
Számos pletyka látott napvilágot a Samsung új zászlóshajójának érkezésével kapcsolatban, noha a telefon külsejét illetően mindeddig csak a szóbeszéd alapján elkészített grafikákra tudtunk támaszkodni. Most azonban lehet, hogy az alábbi képen, amelyet a Slashleaks hozott nyilvánosságra, valóban az új Galaxy S8 található.
Mint az a képről látszik, a telefonon szinte faltól falig tartó ívelt kijelző kapott helyet, valamint a fizikai home gomb és az érintőgombok is eltűntek a készülékről. Ez alapján nyilvánvalóan a Samsung kénytelen lesz az ujjlenyomatolvasót valamilyen más módon integrálni, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a nem rég bemutatott technológia segítségével a kijelző fogja elvégezni az azonosítást.






