Kütyük
Most Te is megmondhatod, milyen legyen az új ZTE!
A te ötleteidre is kiváncsi a kínai gyártó.
Nem mindennapi kezdeményezéssel szeretné növelni a rajongóinak számát a ZTE. A kínai gyártó még januárban alapította meg a Z-Community-t, amelynek célja, hogy a márka és a készülékek iránt érdeklődők értesülhessenek az újdonságokról. Nos, most Project CSX néven egy új kezdeményezést indítottak, itt pedig várják a javasolatokat arra vonatkozóan, hogy milyen eszközt dobjanak piacra a jövőben.
Érdekesség, hogy semmiféle megkötés nem terheli a tagokat, bárki elküldtheti a ZTE számára az ötletét, legyen szó táblagépről, okostelefonról vagy épp okosóráról, a cél az, hogy olyan ötletek érkezzenek a fejlesztőkhöz, amiknek hála a lehető legjobb készülékeket tudják elkészíteni.
Nem meglepő, hogy már számtalan ötlet érkezett, a legtöbben olyan készüléket szeretnének, amit ritkábban kell tölteni. Akinek az ötlete elnyeri a ZTE és a Z-Community tetszését, az nemcsak egy jó mobilt, de egy ingyen las-vegas-i utat is kap majd, hiszen a januári CES-en itt mutatja majd be a kínai gyártó az ötletek alapján megalkotott eszközét.
Forrás: HVG
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2016/08/05/most-te-is-megmondhatod-milyen-legyen-az-uj-zte/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






