Kütyük
A fotósok álma lehet a Motorola új mobilja
Legalábbis, ha tényleg bemutatkozik az a kiegészítő amire annyira várunk!
Az idei év legnagyobb slágertémája lehet a moduláris telefon, ennek megfelelően egyre több gyártó foglalkozik ezzel a témakörrel. Az LG a G5 személyében már piacra dobott egy ilyen telefont, a Lenovo pedig a Moto Z-vel lép be a kategóriába. Ez utóbbi készülékhez már bemutattak projektoros kiegészítőt, de a megjelenés után elérhető lesz még extra akkumulátor és hangszóró is. Az igazi ütőkártyát azonban csak szerdán leplezik le, legalábbis ha hihetünk a jeleknek.
Ugyanis már régóta pletykálják, hogy a Hasselbladdal közösen egy fényképezős Moto Mod érkezik, amely kiváltja majd a beépített egységet. Talán nem kell ecsetelni, hogy a Hasselblad mekkora név a piacon, azaz igencsak sokan várják az állítólagos modutl. Minderről már maga a gyártó árulkodik, hiszen a cég feltöltött az internetre egy élő videóra mutató hivatkozást, amelyben forradalmi újdonságot ígérnek. A szerda délután kezdődő stream témája ugyan titkos, de nem nehéz kitalálni, hogy a moduláris kiegészítő bizony alaposan felkavarhatja a piacot, azaz jól illeszkedik rá a forradalmi jelző.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2016/06/20/a-fotosok-alma-lehet-a-motorola-uj-mobilja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





