Connect with us

Hirdetés

technokrata

Van egy rossz hírünk az iPhone tulajoknak

Kütyük

Van egy rossz hírünk az iPhone tulajoknak

Az Apple egy fontos újdonságot mutatott be az iOS 9-cel, de az még nem működik.

Már egy ideje mindenki számára letölthető az iOS 9, sőt, időközben a 9.0.1-es verzió is kijött már. Az új rendszerben sok más mellett egy igen hasznos és okos megoldás is debütált volna. Az App Thinning lényege, hogy egy adott alkalmazásnál a készülékünk csak azt a részt tölti le a teljes programból, amire ténylegesen szükségünk van. Az iPhone és iPad készülékek sokat változtak a generációk során, a felbontások nőttek, 64 bites lett a processzor és így tovább. Igen ám, de akinek nem a legújabb verzió van a zsebében, ott semmi szükség rá, hogy a szoftver azon részét is letöltsük, amit soha nem is fogunk használni. Így egy teljes méretben akár többszáz megabájtos alkalmazás ennek csak töredékét foglalja el a memóriából.

apple_wwdc_2

Mivel az Apple mobilja és táblagépe egyaránt nélkülözi a bővítést, a 8 és 16 gigabájtos változatoknál pedig minden megabájt számít, ez nagy segítség lehet. Illetve még csak lehetne, mert az Apple jelenleg felfüggesztette a funkciót az App Store-ban, mégpedig egy iCloud-ban lévő hiba miatt. Mivel a felhőbe az alkalmazásokról is készül biztonsági mentés, egy újabb generációra váltásnál probléma lehet, hogy az applikációnak a régi modellre való verziója nem fog működni az újnál. A fejlesztők is megkapták az értesítést, de nekik semmi sem változott, viszont a felhasználóknak most típustól függetlenül a teljes méretű programot le kell tölteniük, amíg helyre nem hozzák az App Thinning-et. Mindezt egy későbbi szoftverfrissítéssel fogják megtenni, de arról egyelőre nem nyilatkozott az Apple, hogy mindez mikor történik majd meg.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés