Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ha ezzel nem tudsz fotózni, akkor semmivel sem: itt a Lenovo Vibe Shot

Kütyük

Ha ezzel nem tudsz fotózni, akkor semmivel sem: itt a Lenovo Vibe Shot

A Lenovo új fotóközpontú készüléke mindent megtesz azért, hogy profi képeket készíts.

Mondhatnánk talán, hogy ez nem is egy okostelefon, inkább egy okoskamera, mely egyben telefon is. Az új Lenovo Vibe Shot annyira intelligens, hogy szinte lehetetlen rossz képeket készíteni vele. A 16 MP-es kamera talán nem meglepő a beharangozottak alapján, azonban a három tónusú vaku, az optikai képstabilizálás és a BI szenzor (ami a kevés fénynél való fotózásnál segít) roppant lehengerlő. Az infravörös fókusznak köszönhetően az élesítés sebessége is kétszer gyorsabb, valamint a fizikai gombbal még könnyebb a fotózás.

Ez azonban még semmi. Amitől valóban okossá válik az eszköz, az a Smart és a Pro módok jelenléte, melyek hasznos tippekkel segítenek bennünket, valamint professzionális beállításokat tesznek elérhetővé. A Smart mód az arcfelismerés mellett a tárgyakat is képes azonosítani, valamint kiírja, hogy “jó” vagy “tökéletes” az éppen készülő fotó. A Pro módban a fehéregyensúlytól kezdve egészen az ISO beállításáig mindent megtalálunk, amire igény lehet a professzionális fotózás során.

Azonban a Vibe Shot egy remek okostelefon is egyben. Mindössze 7,3 mm vékony és külsejét alumínium és két Gorilla Glass borítja. Előlapján egy gyönyörű 5 colos Full HD kijelző csücsül, ami kiváló társa lesz a kifinomult kamerának. A selfiek terén sem hagynak cserben minket, hiszen a 8 MP-es belső szenzorral kedvenc arcképeink is is pompásak lesznek. Egy Qualcomm Snapdragon processzor működteti az eszközt 32 GB-os belső tárhely mellett, melyet akár +128 GB-tal is kiegészíthetünk microSD kártyával. Természetesen a legújabb Android 5.0, az LTE, a Wifi és a dupla SIM lehetősége sem maradt le az egyedi készülékről.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés