Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Sony Xperia Z3 Compact – Kiváló eredmény

Kütyük

Teszt: Sony Xperia Z3 Compact – Kiváló eredmény

A Sony Xperi Z3 Compact belecsapott az okostelefonok amúgy is eléggé zavaros vizébe. Jött, látott, győzött.

Japánban komolyan veszik a mostanában igen kiéleződött versenyt, az okostelefon piacon, ennek fényében az Xperia Z3 Compact-tól sokat is vártam el. Az elvárásokat, hogy teljesíteni tudta-e az hamarosan ki is derül.

Csomagolás

Tesztalanyunk csomagolása kisebb lett mint például az Xperia M2 doboza, viszont magasabb lett és csak egy levehető teteje van. Benne a mobilt és annak töltőkábelét, töltőfejét és headsetét találtam. A headset gumiharangos kialakítást kapott.

Külső

Számomra a formaterv elragadó volt, szép vonalvezetés, üveg elő és hátlap, egyedül a keret készült műanyagból, de még így is kiváló minőségű masinát foghattam a kezemben. Karcállóság szempontjából nézve a dolgot elég edzett üvegeket kapott, nem lett rajta egy karc sem 1 hét intenzív használat után sem. Az előlapon alul az előlapi sztereó hangszórópáros egyik fele látható, felül pedig a beszédhangszóróként is szolgáló másik felét láthatjuk. Alatta egy Sony felirat díszeleg, tőle balra a szenzorok, jobbra pedig az előlapi kamerát találni. Középen a 4,6 inches, 720 x 1280 pixeles felbontású IPS LCD kijelzőt bámulhatjuk. Szó szerint leeshet az állunk, nagyon patent kijelzőt sikerült összehozni a Sony-nak, de ez már elvárható volt a hajdani sok kritika után. A triluminos és X-Reality Engine technológia is hozzájárul természetesen a szebb képminőséghez.

Az Xperia Z3 Compact élein végigfutó keret füstszínű és áttetsző némileg, de fogásra jó és masszívnak tűnik. A jobb oldalon sorakozik az összes fizikai kezelőszerv, alulról felfele a következő sorrendben: dedikált kameragomb, hangerőszabályzó gombpáros és a kijelző zárolást vezérlő gomb. Alul a mikrofon és egy rögzítési pontot látni. A bal oldalon két nagy ajtó fogja közre a dokkolócsatlakozót, a felső ajtó mögött a microSD kártyahelyet és a microUSB csatlakozót találjuk, míg az alsó mögött csupán a Nano-SIM kártyánk helyét találjuk. A felső részén a mobilnak a 3,5 mm-es jack aljzata lett beültetve a második mikrofonnal karöltve.

A hátlap síkjában alul egy Xperia felirat, középen a márkajelzés, míg attól feljebb az NFC jele és a kamera, illetve a hozzá tartozó LED segédfény is kukucskál a nagyvilág felé. A unibody készülékház mélyén egy 2600 mAh-s akkumulátor lapul, ez elég nagynak számít ekkora kijelzőhöz mérve, és nem is kell szégyenkeznie a simán hozható 2 napos üzemidővel. A STAMINA móddal még több energiát spórolhatunk, tehát hosszabb üzemidőre is van remény.

Hardver/ Sebesség

Az üveglapok között egy Qualcomm MSM8974AC Snapdragon 801-es SoC dorombol, mindezt négy darab 2,5 Ghz-es órajelen teszi. A grafikai megjelenítésért egy Adreno 330-as GPU felel minden körülmények között. A hardver segítségére 2 GB-os RAM-ot szereltek be, mely mellé még 16 GB-os tárhely is dukál. A rendszer nagyon gördülékenyen végzi a dolgát, persze ez nem meglepő, hiszen egy HD kijelzőt kell tudnia meghajtani ennek az igen erős hardvernek.

Nem meglepő módon a készüléken egy 4.4.4-es verziójú Android rendszer teljesít napi szolgálatot. Szerencsére a tesztidőszak alatt nem tapasztaltam lassulásokat és fagyásokat, nem kellett soha szidkozódnom, vagy idegeskednem a telefon helytelen működése végett. Megfelelően tette a dolgát, elsőre és a lehető leggyorsabban.

Extra programokban van néhány újonnan érkezett jövevény, például az AVG Security Pro vírusírtó szoftver a mcafee vírusirtót váltotta le, kapunk egy Lifelog nevű alkalmazást és még a szokásos dokumentum olvasót, és a további multimédiás extrákat.

Multimédia

A hátlapon található kamera 20,7 megapixeles, autofókuszos, LED segédfénnyel támogatott egység. A kamera modulja ugyan az mint elődjében, az Xperia Z1 Compactban. A kamera szoftverén csiszoltak némileg, vannak ugyan úgy különböző programok, például akár dinoszauruszok is sétálhatnak a szobánkba ha szeretnénk, de kis törpék is rohangálhatnak. Van HDR, ISO állítási lehetőség, fénymérés és fókusz állítási lehetőség is többek között.

Na de az elkészült képek minősége számít a leginkább. A produkció elég jónak mondható, részletességben a toppon van, zajosodásnak nyoma sincs, viszont a világosabb részeknél valamiért fátyolosítja a képeket, de nem égnek be a fényesebb részek. Átlagos használatra így is bőven elegendő és nem nevezhető pocsék kamerának, semmilyen körülmények között.

Videózni akár 2160p felbontásban is tudunk, 30 képkocka/ másodperccel sztereó hangot rögzítve. A videók minősége kiváló, erre nagyon is alkalmas a készülék, akár kiváltani a család kameráját is.
A készülékben találunk FM-rádiót is, mely a headset csatlakoztatása után működik.

A WALKMAN zenelejátszó még mindig hozza a régóta jó minőségét, de már a korábban látott új köntösbe csomagolva. A sztereó előlapi hangszórók elég hangosan és jó minőségben dübörögnek, konkrétan, úgy, hogy beleremeg a hátsó borítás is, és eléggé érezni ezt kézben tartva. Fülhallgatót csatlakoztatva sem marad el az élmény, ez az az élmény amit sokáig csak a drágább Samsung készülékek és HTC-k nyújtottak az iPhone mellett, de már a Sony is csatlakozott ebbe a táborba, főleg ezzel a készülékkel a kezemben.

Adatkommunikációt tekintve nem csalódtam a csúcskategóriás modellben, minden a lehető legfejlettebb technológiával lett ellátva, így van LTE hálózatra is lehetőség a WiFi (a/b/g/n/ac), DLNA, Bluetooth 4.0, A-GPS és NFC mellett. A vételi stabilitással nem volt probléma, ahogy a GPS is elég nagy pontossággal működött.

Összegzés

A Sony Xperia Z3 Compactra annyit tudok véleményként mondani, hogy szerintem egy tökéletes Androidos készüléket testesít meg egy átlagfelhasználó számára. Az anyagminőség majdnem, hogy kiváló, csak a fém keret hiányozhatna, az összeszerelés perfekt, a rendszer patent, a hardver korszerű, az üzemidő nagyobb mint a manapság átlagnak mondható egy, max másfél nap és a kamera sem csorbítja el a kedvünket homályos, fakó képekkel. Mindez mellé még a zenelehallgatási élmény is párosul, és a kiváló kijelző sem maradhat le a pozitív listáról. A modell IP68-as minősítéssel rendelkezik, tehát még a beázástól is védett. Negatív listát nem is nagyon tudok nyitni, persze ennek mind itt ára van, ami bruttó 168 ezer forint a legolcsóbb helyen is, gyártói garanciával, kártyafüggetlenül. Szolgáltatói kínálatban kedvezőbb árral is elhozható, így pedig nagyon is ajánlom a készüléket minden olyan embernek aki hajlandó ennyit áldozni egy telefonra és jó készüléket keres magának.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Sony Xperia Z3 Compact

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Üzemidő
  - Anyaghasználat
  - Megbízhatóság
 
  Kontra:  
  - Műanyag keret
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4,6"
  • kijelző felbontása: 720 x 1280 pixel"
  • kijelző típusa: IPS lCD"
  • eszköz mérete: 127.3 x 64.9 x 8.6 mm
  • tömeg: 129 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM8974AC Snapdragon 801
  • memória: 2048 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack, dokkoló
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 20,7 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 2160p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, HSDPA 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100, LTE 700/800/850/900/1700/1800/1900/2100/2600
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.4 KitKat
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2600 mAh
  • tapasztalat: 2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés