Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindkét iPhone 6 modellt ma mutatják be

Kütyük

Mindkét iPhone 6 modellt ma mutatják be

Egy francia oldal információi szerint egyszerre debütál a két iPhone 6 variáns.

Már hónapok óta tudjuk, hogy az Apple idén is két új modellel kedveskedik hű vevőkörének. Egy 4.7 inches és egy 5.5 inches modellt is tartogatnak a számunkra, de érkezésük még mindig nagy kérdés. Természetesen biztosan tudjuk, hogy valamilyen hardvert ma este 7-kor bemutat az óriásvállalat, de sokan úgy vélték korábban, hogy a nagyobb modell később fog debütálni. Ennek ellenére jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen az iGen.fr francia oldal úgy értesült, hogy mind a két variáns ma kerül napvilágra, így nem kell várnia azoknak sem, akik a nagyobb kijelzős iPhone 6-ot szemelték ki maguknak.

A forrást nem árulták el, de hozzátették, hogy megbízható, hiszen korábban már több helyes információt köszönhettek neki. Megtukduk továbbá azt is, hogy igaz bemutatkozik az 5.5-ös modell is, de csak limitált számban lesz kapható az első néhány hónapban, hiszen a gyártást különböző problémák lassították. Szerencsére a találgatásnak hamarosan vége, hiszen már csak órák kérdése, és elkezdődik az Apple rendezvénye.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés