Kütyük
Neked is lehet iPhone 6-od!
3D nyomtató segítségével otthonunkban is elkészíthetjük az Apple készülő modelljének makettjét.
Ugyan csak őszre várjuk az Apple következő mobilját, a készülékről már most is több információ került nyilvánosságra. Ezekből már tudható, hogy az iPod Touch-hoz hasonló formatervű iPhone 6 bizony nagyobb képernyőt kap majd, így az Apple történetében először, 4,7″-es kijelzőt – sőt, pletykák szerint érkezik egy 5,5″-es variáns is – rejt majd az előlap.
A radikális változtatások miatt a rajongók már lélegzetvisszafojtva várják a modellt, egyesek pedig igyekeznek meglovagolni a trendet. , Arthur Tilly ezért most elkészítette a 3D-s nyomtatóval legyártható makett vázlatát, hogy mi is megcsodálhassuk a készülő modellt.
Így ha esetleg otthonunkban, vagy közvetlen környezetünkben van 3D nyomtató, Thingiverse oldalról bármikor letölthetjük a szükséges fájlokat, amikből pillanatok alatt kész makettet varázsol a készülék. Ezek különlegessége, hogy egyaránt 4,7″ és 5,5″-es kiadásban is elkészültek.
Természetesen nem árt elfelejteni, hogy akár teljesen más koncepcióval is előrukkolhat az Apple, illetve az is elképzelhető, hogy pusztán csak egy lelkes koncepciógyáros szórakozik a világgal.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2014/05/12/neked-is-lehet-iphone-6-od/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






