Kütyük
50 milliónál jár a Windows Phone
Messze még az iOS, de kétségtelenül jól halad a Microsoft platformja.
Kétségtelen tény, hogy a legtöbb okostelefon felhasználó kezében iPhone-t vagy androidos készüléket találunk. A két rendszer népszerűsége minden rekordot megdöntött, hiába villantott nagyot a Microsoft a Windows Phone 7-tel, a több mint 3 évnyi késlekedés alaposan rányomta a bélyegét a rendszer elterjedtségére. Ez nem szegte kedvét a redmondi óriásnak, a cég hatalmas összegeket fizet a gyártóknak, hogy azok egyre több Windows alapú mobilt dobjanak piacra.
Ha úgy nézzük, az új gyártók képviselik a jövőt, a jelen viszont leginkább a Nokiáé, a finn vállalat nevével talált gazdára a legtöbb Windows Phone-os készülék. Az AdDuplex által készített felmérésből kiderül, hogy jelenleg 50 millió windowsos készüléket használnak, ebből 12 milliót tesz ki az öregecske Windows Phone 7, a zászlóshajó szerepében tetszelgő Windows Phone 8-nak pedig 38 millió jut.
Ezzel el is felejthetjük azokat a pletykákat, melyek szerint a Microsoft már idén lenyomta volna az Apple-t, a kaliforniai vállalat ugyanis már 2010-ben elérte ezt a számot.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2014/02/04/50-millional-jar-a-windows-phone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






