Connect with us

Hirdetés

technokrata

Átvették a vezetést az okostelefonok

Kütyük

Átvették a vezetést az okostelefonok

Az elmúlt negyedév során több okostelefont értékesítettek mint sima készüléket.

A Gartner piackutató cég által közzétett legújabb elemzés szerint az elmúlt negyedév során több okostelefon talált gazdára, mint “buta”. A második negyedév során 225 millió okostelefon talált gazdára, ez 46,5%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest.Ez legfőképp a normál modellek 21%-os csökkenésének tudható be. Az okostelefon piacot egyértelműen a Google uralja, a Gartner  információi szerint az androidos modelleké az okostelefon piac 79%-a. Ez 177 millió készüléket jelent, ami 88 millió darabos ugrá az előző évhez képest. Ezután az Apple következik, az amerikai vállalat 32 millió telefont értékesített ami 14,2%-os részesedést jelent.

Smartphones

Harmadik helyre a Microsoft futott be, a Windows Phone készülékek nagy hajrában megelőzték a BlackBerry modelljeit, hiszen 7,6 millió készülékkel szemben csak 6,1 milliót mutathat fel a kanadai vállalat.

Érdekesség, hogy amíg a Google, az Apple vagy a Microsoft viszonylagos sikerrel ülteti át a felhasználókat okostelefonokra, addig a Nokia profitja nagy részét még mindig a hagyományos készülékek adják. Ennek ellenére nem kell feladniuk a reményt, a Lumia termékcsalád  eladásai a második negyedév során 113%-ot emelkedtek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés