Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az utcán kapták lencsevégre a Motorola csúcsmodelljét

Kütyük

Az utcán kapták lencsevégre a Motorola csúcsmodelljét

A Google ügyvezető elnökének kezében fotózták le a készülő mobilt.

Bizony van előnye annak, ha az ember a Google vezetőségének tagja. A magas fizetésen kívül például az is a munka pozitív vonzatai közé tartozik, hogy a bemutató előtt álló készüléket nyugodtan használhatjuk. Kapva az alkalmon, Eric Schmidt a cég ügyvezető elnöke nemrég az augusztus elsején lelepleződő Motorola X-el mutatkozott. Az úriember meg sem próbálta takargatni a fejlesztés alatt álló modellt, így szerencsés újságírók több képet is készíthettek róla.

Business Leaders Meet In Sun Valley, Idaho For Allen And Co. Annual Conference

Információk szerint a Motorola újdonsága leginkább szolgáltatásaival igyekszik majd rabul ejteni a vásárlókat. Ezt támasztják alá azok a pletykák, hogy a készülékbe “mindössze” egy 720p felbontású kijelző, 1.7 GHz-es kétmagos processzor és 2 GB RAM kerül. Bár ezek az adatok nem rosszak, semmiképpen sem mondhatjuk, hogy elegendőek lennének a felsőkategóriába.

Az amerikai gyártónak mindenesetre nagy szüksége van egy sikeres készülékre, mivel az eladásaik hosszú ideje nem az elvárásaik szerint alakulnak, és ezen mindeddig a Google sem tudott változtatni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés