Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nyerő helyzetben: Nálunk is elérhető lesz a Galaxy Win

Kütyük

Nyerő helyzetben: Nálunk is elérhető lesz a Galaxy Win

Középkategóriás készüléket mutatott be a Samsung.

Bár 1 héttel ezelött már bemutatásra került a Samsung legújabb középkategóriás készüléke a Galaxy Win, a gyártó most bejelentette, hogy eddig tartott a kínai piac exkluzivitása, és a jövőben a világ minden pontján elérhető lesz az újdonság.

A meglehetősen Samsungos külsővel megáldott telefon működtetéséről egy négymagos, 1,2 GHz-es processzor gondoskodik, a WVGA felbontású kijelző mérete pedig 4,7″. Az Android 4.1 Jelly Bean-el rendelkező Win kamerája 5 megapixeles, videót pedig 720 x 576 felbontásban képes rögzíteni. Az akkumulátor kapacitására sem panaszkodhatunk, hiszen a 2000 mAh-es egység várhatóan 1-1,5 napig működteti majd a Samsung legújabb okostelefonját.

gsmarena_001-6

A fehér és szürke színekben debütáló telefon két verzióban kerül a boltok polcaira, hiszen elérhető lesz 1 illetve 2 SIM-es verzióban is. Az árat és a megjelenési időt egyelőre homály fedi, de remélhetőleg a közeljövőben mindkettőről lehull a lepel. Egy biztos: Megfelelő árazással a 2013-as év egyik sikerterméke válhat a Galaxy Win-ből.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés