Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Nokia N8 – Mindent a szemnek

Kütyük

Teszt: Nokia N8 – Mindent a szemnek

Ár-érték arányban a majd’ egy éve megjelent Nokia N8-as talán mostanság tart ott, hogy megérje elgondolkodni a vásárláson. Jelenlegi kártyafüggetlen-új 80.000 Ft körüli ára még mindig nem mondható olcsónak, de ezért legalább egy jól összerakott, fotóra kiélezett készüléket kapunk.

A finn gyártó általam legutóbb birtokolt csúcskészüléke a Nokia N95 8GB volt, mely óta – legyünk őszinték – nagyon átütőt nem sikerült hoznia a Nokiának. Olyan ez náluk, mint a Siemensnek az S55-öse, vagy a Sony Ericssonnak a K800-asa: ezen készülékek megjelenésükkor olyannyira úttörők voltak, hogy sok esetben nagyon nem is tudták utána a modellfrissítések fölülmúlni akkori sikerüket.

Külső és ergonómia

A Nokia N8-as külsőre nem más, mint egy nagy érintőképernyő, a hátulján kitüremkedő óriási felbontású, 12 megapixeles kamerával. Megjelenésében kétségkívül szép készülékről van szó, elölről, hátulról, oldalról is rendben van, a jól átgondolt, azonban a kissé szögletes vonalvezetésű design talán inkább férfiak kezébe determinálja a készüléket, mintsem egy női táskába.

Miután érintőkijelzős, ezért hiába a sok funkció, rengeteg olyan szakma van, ahol sajnos azonnal ki kell húzni a listából vásárlás előtt. Motoros futárok, állandóan mozgásban lévő taxisofőrök, kamionosok, bkv-sofőrök, festő-mázolók számára csak második telefonként ajánlott az N8-as megvétele, ugyanis hiába a nagyon jól reagáló kapacitív multitouchos kijelző: nekik ez a hétköznapokban munka közben több kockázattal jár, mint élvezettel.

A kijelző immáron AMOLED technológiájú, melynek köszönhetően hiába a visszafogott felbontás, mégis szép színekben adja vissza a készülékkel készült fotókat. Amennyiben azonban nem lennénk megelégedve a telefonon történő böngészéssel, úgy a készülék megjelenésekor egyedülálló módon HDMI csatlakozón keresztül bármilyen külső megjelenítőhöz (tv-hez, projektorhoz stb.) is egyszerűen csatlakoztatható, melynek köszönhetően akár az otthoni LCD-tévén is élvezhetjük az N8-assal készült fotó-, vagy videófelvételeinket.

Menürendszer

A Nokia nem az a feladós típus: múlt héten a Symbian Anna verziójának kilövésével tovább folytatta a Symbian rendszer megerőszakolását, melyet a teszt N8-asunkon is nyomon követtünk. Valljuk be, a Nokia egy olyan operációs rendszert próbál meg a trendekhez igazítani, mely alapvetően nem érintőkijelzőre készült, és ez sajnos meg is látszik rajta.

Éppen ezért, akármennyire lett egyszerűbb és jobban kezelhető a Symbian Anna, akármennyire is gyors a készülék menüje, egyszerűen még mindig az az érzésünk a készülékkel kapcsolatban, hogy itt valamit a nulláról kellene elkezdeni, nem pedig a „jól bevált” logikájú menüt és kezelhetőséget csiszolgatni. Merthogy ez így olyan Motorola-effektusnak tűnik eddig: van egy jó hardverem, egy nem túl jó szoftverem, és egy nem nyílt platformmal való megállapodás sokszor több kockázatot rejthet magában, mint előnyt (lásd régebbi Motorola Windowsos mobilok, iTunes együttműködés stb.).

A készülék egy főképernyővel, amolyan Windows-asztallal kínál meg bennünket alapállapotban, mely az Androidhoz hasonlóan több képernyőből is állhat: ezek között vízszintes ujjmozdulatokkal navigálhatunk és kedvünkre pakolhatunk ide RSS feedeket, alkalmazás jelzéseket, stb., csakúgy, mint a Google operációs rendszerével felszerelt készülékeken. Telefon bal alsó részén, mindenféle szimmetria- és aranymetszés szabályokra fittyet hányva egy apró gomb az, ami az alkalmazások sokaságát rejtő menübe enged minket,  ahol sajnos alapállapotban egy több rétegű menüstruktúrával szembesülünk: egy sehová sem görgethető, 3 x 4-es ikonrengetegből például az alkalmazásokba belekattintva találunk újabb lehetőségeket, melyekből még tovább is kattinthatunk újabb ikonokat rejtő ablakok megnyitásáig egészen odáig, amíg már azt sem tudjuk, hogy éppen melyik menüpontban vagyunk, voltunk, vagy éppen mit is szeretnénk.

Na persze nem feltételezzük azt, hogy a Nokia is pont azon célcsoportnak készíti a telefonjait, mint az Apple, vagy az Android oprendszert futtató gyártók, de a jövőre nézve mindenképpen megfontolandó a gyártó számára az egyszerűsítés: minden a lehető legkevesebb gondolkodással, kattintással és al-al-almenüből legyen elérhető a telefonokon. Ugyanakkor régebb Nokiásoknak biztos vagyok benne, hogy teljesen érthető és logikus a mostani elrendezés (ahogyan jómagam számára is, legalábbis az egyik agyféltekémnek), de a megsokasodott funkciókat most már nem elég, hogy jól működően megcsináljuk, hanem azokat rém egyszerűen kell tálalni.

Funkciók

Az N8-as az operációs rendszerének fogja, de ugyanakkor rendkívül sokat is köszönhet neki: valamennyi olyan funkciót megkapott – Wifi, Bluetooth, HSDPA mobilnet, naptár, email stb. – amit egy okostelefonnak ma már tudnia kell. Ennek ellenére az N8-as nem vonzza a mutatóujjat: el nem tudnánk képzelni rajta azt, hogy emaileket, vagy hosszabb szöveges bejegyzéseket írjunk, vagy egyéb üzleti funkciót használjunk rajta. Hogy miért nem?

Mert nem erre való. Ezért is az N, mint eNtertainment a 8-as előtt: ezt a telefont leginkább fényképezésre, videózásra, zenehallgatásra, fészbukkozásra kell használni, mert arra való. Fellelhetők benne ugyanakkor a többi Nokiában is megtalálható funkciók – mint pl. az adatmásolást megkönnyítő másoló, fájlkezelő, szótár, Adobe Reader -, de alapvetően mi a privát SIM kártyánkat raknánk bele, abból is azt, amin van némi mobilinternet csomag. Van az N8-asban most már ingyenes navigáció is, így gyakorlatilag a maga 80ezer Ft-os áráért egy komplett médiaeszközt kapunk, a maga egy, másfél napos üzemidejével.

Új alkalmazások a telefonra az OVI áruházból tölthető le, melyre a fentebb említett ergonómiai okok lévén viszonylag kevésbé kattantak rá a fejlesztők, éppen ezért a fellelhető alkalmazások tárháza is némileg szerényebb, mint például egy Androidos, vagy iOS-t futtató mobilnál. Ugyanakkor a népszerűbb applikációk természetesen itt is gond nélkül fellelhetők és letölthetők (Facebook, Foursquare, Twitter, Angry Birds, Youtube), használatukhoz mindössze egy OVI regisztráció és egy bankkártya szükséges.

Szórakoztató képességek

A fotós képességek az, amiért egyértelműen érdemes elgondolkodni a vásárláson. Az N8-as remek fotókat és videókat készít, a sok-sok megapixel meglátszik az álló- és mozgóképek minőségén. A készülék hátlapján lévő Carl Zeiss optika és Xenon vaku nagyon komoly harmóniában dolgozik: az N8-as sötétben, extrém rossz fényviszonyok mellett is képes élvezhető fotókat készíteni. A videólejátszást illetően a telefon szintén nagyot üt: a HD felvétel mellett a rátöltött HD videókat is simán viszi, a HDMI csatlakozónak köszönhetően pedig így akár otthoni médialejátszóként is tud funkcionálni a telefon.

Ilyen képeket készít:

Az autófókusz segítségével akár makro fotókat is készíthetünk, zoomolhatunk kedvünkre, az elkészült képeket és videókat Bluetooth-on, emailen, vagy MMS-ben tudjuk továbbítani. Külön jó pont, hogy nem gombokkal, hanem iPhone-módra az ujjunk jobbra- és balra huzogatásával tudunk lapozni a fotóink között, a nagyítás pedig éppen úgy, éppen olyan felhasználói élményt nyújtva működik (két ujjal szét- illetve összehúzva), mint az Apple, vagy Android mobiloknál.

Ilyen videót készít:

A zenelejátszó éppen olyan jó, mint amilyennek megszoktuk a Nokia mobiloknál: a hangminőség egyedülállóan jó a gyári fülessel is (külön jó pont, hogy a gyári csomagolásban nem  egy 1 eurós fülhallgatót kapunk) és a kezelőfelület is jól használhatóra sikerült. Egy feltöltéssel az N8-ason akár 50 órányi zenét is tudunk hallgatni és külön jó hír, hogy a gyártó forgalmaz N8 karpántot is, mellyel futás közben pikk-pakk felerősíthetjük a telefont magunkra.

Az N8-asnak alapállapotban 16 gigás belső memóriája van, mely 48 gigabájtig micro SD kártyával bővíthető, mely a gyakorlatban annyit tesz, hogy akár több ezer fotó, vagy több órányi HD film is rögzíthető így a készülékre. Akik nagyon kíváncsiak a részletes technikai specifikációra (ha vásárlás előtt vagy, akkor legyél nagyon kíváncsi), akkor azt ide kattintva lehet elolvasni a gyártó honlapján.

Vegyem, vagy ne vegyem?

Az N8-ast merjük ajánlani, de leginkább olyan felhasználóknak a figyelmébe, akik kellően érzékeny szeműek ahhoz, hogy egy „csak” 3, vagy 5 megapixeles mobillal fotózzanak, de annyira még nem vájtszeműek, hogy profibb, vagy félprofibb kamerával örökítsék meg a körülöttük zajló eseményeket. Az N8-as egy érthető koncepció alapján készült, jó készülék a finn gyártótól, ha előtte Nokiánk volt, fogjuk tudni szeretni. Felhasználói élményben, alkalmazások tárházában, internetezésben azonban sajnos nem veszi fel a kesztyűt a hasonló árban mozgó Androidos, vagy iOS-t futtató konkurenseivel, fotós képességei azonban ezt feledtethetik a felhasználóval.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Nokia N8

  Megjelenés éve: 2010
  Pro:  
  -
 
  Kontra:  
  -
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 3,5"
  • kijelző felbontása: 360 x 640 pixel"
  • kijelző típusa: AMOLED"
  • eszköz mérete: 113,5 x 59,1 x 12,9 mm
  • tömeg: 135 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Broadcom BCM2727
  • memória: 256 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: 3,5 mm jack, microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 12 megapixel Carl Zeiss
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM/3G/HSPA
  • WiFi: 802.11b/g/n
  • Bluetooth: v3.0
  • GPS: van
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Symbian 3 / Belle OS
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1200 mAh Li-ion
  • tapasztalat:
 
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés