Kütyük
Zöld út a 900 MHz-es szélessávnak
A Miniszterek Tanácsa 2009. július 27-én egyhangúan jóváhagyta a GSM irányelv módosítására tett javaslatot és ezzel zöld utat adott a 900MHz-es frekvencia tartomány szélessávú hasznosítására, olvasható az NHH oldalán.
Az Európai Parlament és a Tanács által most módosított, még 1987-ben született (87/372/EEC számú) irányelvének – “A nyilvános páneurópai digitális cellás földi mobil rádiótávközlés összehangolt közösségi bevezetése számára fenntartott frekvenciasávokról” – tárgya a 890-915/935-960 MHz sáv kijelölése volt a GSM szabványú rendszerek számára.
A gyors technológiai fejlődés miatt már 2007 júliusában felmerült az irányelv határozattal való visszavonásának gondolata. Ennek az lett volna a célja, hogy a 900 MHz-es sáv rugalmasabb használata hozzájáruljon a szolgáltatások és technológiák versenyének élénkítéséhez. Az Európai Parlament akkor blokkolta a direktíva visszavonását, mivel határozat helyett új irányelv megalkotását tartotta célszerűnek. Figyelembe véve a Parlament álláspontját, 2008. november 19-én az Európai Bizottság javaslatot tett az irányelv módosítására – és ezt fogadta most el a Tanács.
A 900 MHz-es sáv eddig kizárólag a GSM rendszerek számára volt fenntartva, a módosított irányelv azonban engedélyezi itt az UMTS rendszerek használatát, de emellett más, olyan mobil földfelszíni technológiák, szolgáltatások használata is megengedett, amelyek bizonyítottan nem okoznak zavart a GSM és UMTS szolgáltatásban. Az irányelv reformja az Európai Bizottság becslése szerint akár 1,6 milliárd euróval is csökkentheti a beruházási költségeket uniós szinten a hírközlési szektorban.
A módosított GSM irányelv 20 nappal az EU Hivatalos Lapjában való közzétételt követően lép hatályba, várhatóan 2009 októberében. Az irányelv implementálását a hatályba lépéstől számított hat hónapon belül kell a nemzeti jogban végrehajtani.
A módosított GSM irányelv hatályba lépésével egyidejűleg az Európai Bizottság határozatot fog hozni a GSM és UMTS rendszerek 900 MHz-es, valamint az 1800 MHz-es sávban való együtt-üzemelését biztosító műszaki lépésekről.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/zold-ut-a-900-mhz-es-szelessavnak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





